Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
308.11
bux:
133372.63
2026. június 9. kedd Félix
Az Apple vállalat logója egy városi épület ablakán.
Nyitókép: Unsplash

Szürreális számok: az Apple átlépte az álomhatárt

Új mérföldkövet haladt meg a világ legismertebb technológiai cége: az Apple tőzsdei értéke rövid időre átlépte a négyezer milliárd dolláros határt, ezzel a Microsoft és az Nvidia után a harmadik cég lett, amely elérte ezt a szintet.

Immár 12 nullát kell írni a 4-es mögé, azután, hogy az Apple részvényei szerdán reggel mintegy 0,4 százalékkal emelkedtek. Ezzel a tech vállalat piaci értéke először lépte át a 4 billió dolláros határt. A papírok ezt követően kissé visszaestek, de a rekord így is történelmi – mondják ágazati elemzők. A siker titka az új iPhone-széria, amelynek szeptember 9-i bemutatása óta 13 százalékkal drágultak meg az Apple-papírok. Ez idén először fordította pozitív tartományba az árfolyamot.

A befektetők lelkesedését elsősorban az iPhone 17-es széria és az új iPhone Air váltotta ki, amelyek már a bevezetés utáni első hetekben kiemelkedő eladásokat produkáltak az Egyesült Államokban és Kínában.

A Counterpoint kutatócég adatai szerint az új készülékek értékesítése 14 százalékkal haladja meg az előző modellét.

Piaci elemzők szerint az új, karcsúbb kialakítású iPhone Air segíthet visszaszorítani a Samsungot és más ázsiai versenytársakat, miközben az Apple sikerrel viselte el a Kínát és Indiát sújtó amerikai vámok költségeit is. Chris Zaccarelli, a Northlight eszközkezelő befektetési igazgatója úgy fogalmazott: „Az iPhone az Apple profitjának és bevételének több mint felét adja – minél több készüléket adnak el, annál jobban vonják be a felhasználókat az Apple-ökoszisztémába.”

A kínai verseny – az egymás után kijövő és nagy kihívást jelentő, olcsóbb telefonok – korábban visszavetette az Apple-t. Az is aggodalmat keltett, hogy

az Apple lemaradhat a mesterséges intelligencia fejlesztésében, mivel csak idén mutatta be a ChatGPT-integrációt magában foglaló, Apple Intelligence néven futó AI-csomagját.

Viszont még ez sem kínál olyan élményt, mint a számítógépes MI, mert például a Siri hangasszisztensnek továbbított kérdés után nem emlékszik a korábbiakra. Sajtóhírek szerint több vezető Apple AI-szakember már átigazolt a Meta csapatához.

Zaccarelli szerint „a mesterséges intelligencia-stratégia hiánya az egyik fő bizonytalansági tényező a részvény körül – ha az Apple képes lenne az AI-t úgy beépíteni a termékeibe, hogy az izgalomba hozza a piacot, egészen más képet látnánk.”

A vállalat mindezek ellenére évek óta nem látott erős negyedévet zárt az április-júniusi időszakban, kétszámjegyű növekedést és a vártnál jobb eredményeket produkálva a fő üzletágakban.

A részletes pénzügyi jelentés csütörtökön jön ki.

Közben az Apple-részvények jelenleg a várható 12 havi nyereség 33-szorosán forognak – ez jóval magasabb, mint a technológiai óriásokat tömörítő Nasdaq 100-as index átlag 27-es szorzója. Viszont, az Apple idén mindössze 7 százalékot erősödött, ezzel messze elmarad a Nasdaq 22 százalékos éves emelkedésétől. Mégis, a 4 billió dolláros küszöb meghaladása így is egyértelműen azt jelzi: a vállalat továbbra is a világgazdaság egyik legstabilabb és legbefolyásosabb szereplője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a demokrácia „nem kér enni”, de időigényes

Sok fontos területen sikerült előrelépni az elmúlt három hétben – értékelte a miniszterelnök a kormányalakítás óta eltelt időszakot egy tévéinterjúban kedden este. Magyar Péter közölte: a jövőben börtönbüntetéssel is sújtható lesz, aki valótlan adatokat tüntet fel vagyonnyilatkozatában, és elmondta, hogy ismét felkeresi a lemondásra felszólított köztársasági elnököt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz üzemanyagellátásnak. A pilóta nélküli fegyvereknek hála az orosz területszerzés 2023 óta először negatívba fordult. A drónháború elmérgesedésével egyre gyakrabban bukkannak fel orosz és ukrán drónok NATO-tagállamok területén: Romániában egy ukrán tengeri drón okozott botrányt, a baltikumban repülő eszközök borzolják a kedélyeket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×