Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Michael Roberts/Getty Images

A hagyományos értékek és a modern valóság ütközése érdekes feljelentéseket szül Oroszországban

Oroszországban az úgynevezett „LMBT-propaganda” törvény szigorítása nyomán tavaly rekordszámú eljárást indítottak. Ennél is több volt a panasz és a feljelentés, kezdve attól, hogy mit láttak iskolai ünnepélyeken, addig, hogy miért lehet szivárványszínű gyerekjátékokat kapni.

2023 első félévében 73 esetben indult büntetőeljárás „LMBT-propaganda” ügyében Oroszországban. A helyi törvényhozás „nemzetközi társadalmi mozgalomnak” nevezi az LMBT-identitású embereket, a „mozgalmat” pedig szélsőségesnek, és tiltja Oroszország területén.

Mint a gazeta.ru nevű portál megírta, tavaly már háromszor annyi volt az eljárás, mint 2022-ben, a büntetőkedv pedig különösen a „szélsőségessé nyilvánítás” után pörgött fel. „November után nekünk adták át az állampolgári bejelentések kezelését, és a propagandáról szóló panaszok most már mindenhonnan ömlenek” – fogalmazott a moszkvai székhelyű híroldalnak az orosz belügyminisztérium szélsőséges szervezetek ellen fellépő osztályának egyik munkatársa.

Az orosz legfelsőbb bíróság a „veszélyes és szélsőséges ideológia” megnyilvánulásainak tartja a pride felvonulásokat és az egyneműek házasságát. A gazeta.ru megjegyzi,

a törvény szövege annyira szabadon értelmezhető, hogy az egyszerű oroszok már a legváratlanabb helyeken is LMBT-propagandát látnak.

Például a dél-oroszországi krasznodari határterületen egy iskolai ünnepélyt jelentettek be „melegpropagandaként”, mert egy fiú játszotta a Hófehérkét. Moszkvában egy nyugdíjas azért hívott rendőrt, mert az egyik plázában a szivárvány színeiben pompázó játékot adtak el gyerekeknek.

A hatóságoknak a celebek közösségimédia-posztjait és a kisdiákok koncertjeinek felvételeit is át kell fésülniük. „Nő a nyomás a belügyi szervekre” – fogalmazott a Gazeta forrása. A nagy botrányt okozó „majdnem meztelen” moszkvai celebparti egyik résztvevője esetében Vitalij Borogyin, a biztonsággal és korrupcióellenes ügyekkel foglalkozó szövetségi projekt vezetője melegprogaganda miatt akar feljelentést tenni. (A szóban forgó rockzenész egy szál zokniban jelent meg.)

A fentiekre Konsztantyin Jerohin ügyvéd és jogvédő azt mondta, „a punkok és a rockerek az idők kezdete óta vetkőznek a színpadon. A múzeumokban pedig meztelen emberek szobrai állnak, de ezt nem tartják propagandának.”

A törvényt, amely immár figyeli a művészet világát, a könyveket, filmeket és más tartalmakat, 2022 decemberében szigorították. A Roszkomnadzor orosz médiahatóság közölte, „minden olyat melegpropagandaként kezel majd, ami kísérlet arra, hogy felkeltsék az érdeklődést a nem hagyományos szexuális kapcsolatok iránt”.

Közben nem csak jóval könnyebb lett valaki ellen eljárást indítani, a kirótt bírságok is megugrottak, akár 800 ezer forintnak megfelelő összegre is büntethetnek. Az orosz hatóságok mindezt azzal indokolják, hogy állításuk szerint a szigort maguk az orosz polgárok akarják.

A hírportál viszont emlékeztet: egy felmérés szerint a 35 év felettiek többsége akarja a „hagyományos értékek” védelmét, míg a 25 év alattiak fele „nem ragaszkodik a hagyományhoz, ha az szembemegy a modern valósággal”.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×