Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.78
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A 2020-as amerikai elnökválasztásra készülő Donald Trump republikánus elnök szünetet tart beszéde közben a Mississippi állambeli Tupelóban tartott kampányrendezvényen 2019. november 1-jén.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Harnik

Hiába kérlelték a NATO-ban, Trump újabb katonai szerződést mond fel

Újabb fegyverzet ellenőrzési szerződésből lép ki az Egyesült Államok. A Trump-kormányzat a Nyílt Égbolt egyezményt mondja fel, amely lehetővé tette hogy mások a tagállamok légterében folytassanak légi megfigyelést.

A 2002-ben életbe lépett Nyílt Égbolt egyezményben 35 ország – köztük Magyarország - vesz részt. A tagok között van négy atomhatalom, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország.

A bizalomerősítő intézkedés lényege, hogy a felek egymás területe felett végezhetnek fegyvertelen megfigyelő repüléseket, amivel csapattestek és a fegyverzetek helyzetét és mozgását is meg tudják figyelni. Azaz például repülhetnek amerikai gépek orosz terület felett és fordítva.

A Trump-kormányzat azonban szerződésszegéssel vádolja az oroszokat és ezért bejelentette, hogy kilép. Vádjaik szerint Moszkva nem engedte a repüléseket a Baltikumban található kalinyingrádi enklávé és a Grúziához közel eső területek felett, holott az egyezmény előírja, hogy bárhol lehet légi megfigyelést folytatni.

Az amerikaiak emellett azt állították: az oroszok arra használják ki a megfigyelési lehetőséget, hogy Európában és Amerikában kulcsfontosságú amerikai objektumokat azonosítanak potenciális légicsapásokhoz.

Az amerikai kilépés kétségbe vonja, hogy Washington meg akarja-e majd hosszabbítani a jövő februárban lejáró 2010-es START-szerződést, amely korlátozza a hadrendben tartott amerikai és orosz stratégiai nukleáris fegyverek számát.

Maga Donald Trump viszont arról beszélt:

„jó eséllyel új alkut tudunk majd kötni Oroszországgal, amellyel nagyon jó viszonyunk van, de nem tartotta magát ehhez az egyezményhez. Amíg nem tartják magukat, kilépünk”.

A hivatalos amerikai távozás fél év múlva várható.

Nem ez az első nemzetközi fegyverzet-korlátozási egyezmény, amit Trump felmond

A BBC védelmi szakértője szerint Washington akkor lép ki az egyezményből, amikor még mindig nagy hasznot húz belőle. Aggasztó, hogy Trump már korábban felmondta a Középhatótávolságú Nukleáris Erőkről szóló Egyezményt, amelynek nyomán Moszkva is leállította az együttműködést.

A Nyílt Égbolt esetében Trump szemére vetik, hogy inkább kivezeti hazáját a megállapodásból, mintsem hogy tárgyalna annak módosításáról.

NATO szövetségesek és az oroszokkal ellenséges viszonyban lévő Ukrajna is arra sürgette Washingtont, hogy ne lépjen ki a Nyílt Égboltból.

Az orosz reakció közben Alekszander Grusko külügyminiszter-helyettestől hangzott el, aki azt mondta: hazája nem sértette meg az egyezményt és

"semmi akadálya folytatni a tárgyalásokat az olyan technikai kérdésekről szóló tárgyalásokat, amiket Washington szerződésszegésnek minősít”.

Trump bírálói szerint az amerikai kilépés kiprovokálhatja az oroszok kilépését is, amelynek nyomán a fennmaradó tagok sem tudnák megfigyelni az orosz telepítéseket és csapatmozgásokat.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×