Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Az új koronavírussal fertőzöttség vizsgálatára levett torokkenetminta a koppanhágai Rigs Kórházban 2020. április 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Niels Christian Vilmann

Kiadott egy jelentést a WHO a Covid-19-re alkalmazott régi gyógyszerekről

Az új típusú koronavírus által okozott betegség egyes kezelési módjai mérséklik a kór súlyosságát és rövidítik a lefolyási idejét. Ezt közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a márciusban indult klinikai kísérletek kapcsán, amelyekben más célra kidolgozott gyógyszerek hatásosságát vizsgálták. 

„Egyes kezelések, amelyekről még korai szakaszban tartanak a tanulmányok, csökkentik a betegség erejét és lefolyási idejét. Egyelőre azonban nincs semmi, amivel meg tudnánk ölni a vírust vagy megállítani azt” – mondta a szervezet szóvivője kedden.

„Pozitív adatokat látunk, de többre van szükség, hogy 100%-os bizonyossággal mondhassuk ki, melyik gyógyszert kell választani”

– tette hozzá Margaret Harris.

Bár nem említette név szerint az eredetileg az ebola ellen kifejlesztett és vele szemben kudarcot vallott remdesivir nevű antivirális szert, a Reuters hírügynökség megtette.

Régi gyógyszerek új funkciója

Áprilisban kiadott kutatási adatok szerint a remdesivir vagy más vírusellenes gyógyszerek kombinációi segíthetik a betegeket a kór legyőzésében.

Egy gyógyszerkoktéllal folytatott hongkongi kísérletben a HIV-ellen alkalmazott lopinavir-ritonavir, a hepatitis ellen felírt ribavirin és a szklerózis multiplex ellen alkalmazott interferon béta kombinációját adták be Covid-19 betegeknek. Ez a gyógyszerkoktél jelentősen csökkentette a víruskoncentrációt a kísérletben résztvevő 127 beteg szervezetében.

Trump csodagyógyszere nem ment át a rostán

A Solidarity (Szolidaritás) néven futó globális megakísérletben a Trump amerikai elnök által korábban áttörésnek titulált malária ellenes szereket, klorokint és a hidroxiklorokint is tesztelték. Ezekről egy májusban kiadott tanulmány is azt mondta, hogy nem segítenek a kórházba került betegeknek, mivel nem segítenek megelőzni, hogy lélegeztetőgépre kerüljenek és nem csökkentik a halál kockázatát.

A más betegségekre kidolgozott, de a koronavírus-fertőzés ellen bevetett gyógyszerek mellett a Covid-19 vakcinával kapcsolatban a WHO továbbra is azt mondja, hogy jövő áprilisra lehet meg az első ellenanyag. Jelenleg több mint 100 pontenciális vakcinát tesztelnek, némelyikük már a klinikai kísérleteknél tart.

Életben van a brit vakcinateszt önkéntese

Egy Nagy-Britanniában folyó kísérletben egészséges önkénteseket oltanak be a vakcinával, majd tesztelik, hogy megbetegszenek-e.

A közösségi médiában április végén az egyik önkéntes, Dr Elisa Granato halálhírét költötték, aki ezek után

a Twitteren közölte, hogy jól van.

Nyájimmunitás - veszélyes játék

Közben egy másik WHO-illetékes, Dr Mike Ryan, az egészségügyi vészhelyzetek program igazgatója "veszélyes elképzelésnek" minősítette a nyájimmunitás emlegetését a koronavírus-betegséggel összefüggésben.

"Senki sincs biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban. Veszélyes azt hinni, hogy egyes országok varázsszóra eljutnak a nyájimmunitásig azon az áron, hogy rendben, elveszítünk néhány öreg embert.

Ez veszélyes koncepció" - mondta.

Ryan azt fejtegette, hogy az embereket nem lehet nyájnak tekinteni és a nyájimmunitás elméletet arra alkalmazzák, hogy kiszámolják: hány embert kell védőoltással beoltani, hogy a populáció védettnek számítson.

A WHO szerint egyelőre a lakosság nagyon kis részét fertőzte meg a vírus, kevés ember vált immunissá, míg az emberek nagy részét továbbra is fenyegeti a betegség.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×