Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
320.3
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Robert Fico szlovák miniszterelnök beszédet mond az EU Duna Régió Stratégia programjának keretében rendezett kétnapos konferencia nyitóülésén Pozsonyban 2016. november 3-án.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Robert Fico panasszal élt az ellene indított büntetőeljárás ellen

Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, a koalíciós Smer párt elnöke panaszt nyújtott be az ellene indított büntetőeljárás ellen, amelyben szélsőségességgel összefüggő bűncselekmények, valamint bűncselekmények helyeslésével gyanúsítja őt a rendőrség.

Robert Ficóval szemben azért kezdeményezett büntetőeljárást a rendőrség, mert egy Facebook-videóban azt mondta, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt képviselője, Milan Mazurek romákra tett rasszista kijelentéseivel csak kimondta, amit az egész ország gondol. A szélsőjobbos eszméket valló Mazureket a bíróság faji, nemzetiségi, etnikai hovatartozás, illetve meggyőződés miatti gyalázkodás és gyűlöletkeltés ügyében találta bűnösnek egy 2016-os rádióinterjúban tett kijelentése miatt, s ezért távoznia kellett a parlamentből, valamint 10 ezer eurós pénzbüntetést is kapott. Az ügyész szerint a képviselő szavai kimerítették a rasszizmus és a romák elleni uszítás fogalmát.

Robert Fico elmondása szerint még aznap benyújtotta a panaszt, amikor kézbesítették neki a büntetőeljárás indításáról szóló határozatot. Egyben kilátásba helyezte, hogy panaszt fog emelni az ügyész elfogultsága miatt is. A Smer elnöke leszögezte, hogy sérti őt az efféle eljárás. „Ha valaki azt mondja, hogy a cigánygyerekek az iskolában úgy viselkednek, mint egy állatkertben, akkor ez bűncselekménynek számít?” – tette fel a kérdést a volt kormányfő a Pravda című napilap vitaműsorában.

Az exkormányfő bírálta a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészét, Tomáš Honzát. Ő utasította ugyanis a rendőrséget, hogy foglalkozzon azzal a Facebook videóval, melyben Fico a szélsőséges Mazurek védelmére kelt. Robert Fico szerint a speciális ügyésznek politikai érdekeltsége van az ügyben. „Ellenőriztettem azokat az információkat, amelyeket egyik párttársam tett közzé a szóban forgó ügyészről. Ezek az információk abszolút hitelesek. Egy olyan emberről van szó, akihez közel állnak a kávéházak, Soros és az Open Society Fund” – közölte Fico. Hozzátette: a Speciális Ügyészi Hivatal folyosóin az ügyészek azt kiabálják, hogy Ficót be kell csukni, mindegy, hogy miért.

Tomáš Honza a szlovák parlament védelmi bizottságának ülésén elutasította az őt ért vádakat. Robert Ficót, a volt Smer-es belügyminiszter, Robert Kaliňák képviseli az eljárás során. Mindkettejük politikai karrierje a Ján Kuciak oknyomozó újságíró 2018 februári meggyilkolását követő tüntetéshullám után vett negatív fordulatot

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×