Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Az ITV által közreadott képen a kormányzó brit Konzervatív Párt vezéri tisztségéért és egyúttal a miniszterelnöki posztért küzdő Boris Johnson egykori külügyminiszter (b) és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter a brit kereskedelmi televízió salfordi stúdiójában folytatott televíziós vitáján 2019. július 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ITV/Matt Frost

Boris Johnson a busz alá vetette a nagykövetet

Egy nappal a brit miniszterelnök-jelölti vita után lemondott London amerikai nagykövete. Az ügy kínos helyzetbe hozta az éllovas jelöltet, Boris Johnsont, akit azzal vádolnak: nem állt ki a Trump elnököt bíráló rutinos diplomata mellett.

Vasárnap óta, amikor egy brit hétvégi lap publikálta Sir Kim Darroch washingtoni brit nagykövet titkos táviratait, amelyek szerint a Trump-kormányzat "alkalmatlan és ostoba", egyre jobban dagadt a botrány a diplomata körül.

A dühös Donald Trump elnök Twitter-tirádákkal reagált, amelyekben "nagyon hülyének" titulálta a követet és "butának" Theresa May távozó brit kormányfőt, amiért "nem hallgatott rá" és "elrontotta" a brexit tárgyalásokat.

Ezt még tetézte azzal, hogy gyakorlatilag légüres térbe zárta a diplomatát, akitől hivatalos eseményekre szóló meghívókat vontak vissza.

Közben a szigetországban megtartották a két brit kormányfőjelölt televíziós vitáját. Ebben az esélytelenebb

Jeremy Hunt külügyminiszter határozottan kiállt a brit követ mellett

és azt mondta: ha ő kerül kormányra, a diplomata Washingtonban marad.

Az esélyesebb Boris Johnson, aki ex-külügyminiszterként ismeri a diplomáciai szolgálat embereit, viszont sorozatosan kitérő válaszokat adott a követ jövőjéről és nem volt hajlandó bírálni a vele szimpatizáló Trumpot.

Ezt követte szerdán a sokkoló és szokatlan lépés:

Sir Kim Darroch nagykövet bejelentette: lemond posztjáról, mert nem tudja többé ellátni a munkáját. A hír annyira megrázta a brit diplomáciát, hogy a külügyminisztériumban állománygyűlést hívtak össze a dolgozók megnyugtatására.

Sir Alan Duncan külügyi államtitkár nem fogta vissza magát és Johnsont hibáztatva azt mondta: "Gyakorlatilag a busz elé vetette ezt a fantasztikus karrierdiplomatát, pusztán a saját érdekei miatt."

Simon McDonald, egy másik külügyi államtitkár hozzátette: "hirtelen veszélyben az az alap, amire a karrierünket építettük. Ez személyes tragédia a nagykövetnek."

A harag átharapózott a Konzervatív Pártra is,

ahol Johnson többségben lévő hívei arra készültek, hogy szavazatukkal a kormányfői pozícióba emelik a jelöltet. Sir Patrick McLoughlin képviselő szerint "rossz szájízt hagy, ha egy miniszterelnökjelölt nem áll ki egy keményen dolgozó közalkalmazott mellett, aki semmi rosszat nem tett és akit egy idegen kormány támad. A vezető megvédi a csapatát."

A követet korábban azzal vette védelmébe a kormány, hogy a munkáját végezte, amikor értékelést küldött haza a Trump-kormányzatról.

A brit külügy vizsgálatot indított a bizalmas jelentés kiszivárogtatója ellen, a miniszterelnökség pedig bevonhatja a rendőrséget.

Theresa May heteken belül távozó kormányfő azt a szokatlan lépést is fontolgatja, hogy Johnson valószínű kormányrakerülését megelőzve új nagykövetet nevez ki. May sajnálkozását fejezte ki a diplomata lemondása miatt. Az Európai Unióból kilépő britek számára

különösen rosszkor jött a transzatlanti-botrány.

Szükségük van az amerikai szövetséges jóindulatára egy gyorsan megkötendő kereskedelmi egyezményhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×