Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.62
bux:
145887.25
2026. november 3. kedd Győző
Az épülő új komáromi Duna-híd 2018. október 2-án. Jobbra a régi vasúti híd.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Meglepő számot közölt Pozsonnyal a szlovák GDP-ről az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet derűlátóbb a szlovák gazdasági növekedéssel kapcsolatban, mit az ország kormánya.

A szlovák miniszterelnök Pozsonyban fogadta José Ángel Gurría-t, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárát, aki átadta a szervezet Szlovákiáról szóló éves jelentését Peter Pellegrininek. A dokumentum a szlovák pénzügyminisztérium 4 százalékos becsléséhez képest nagyobb, 4,3 százalékos GDP-növekedést jósol Szlovákiának.

Peter Pellegrini szerint a szervezetnek is köszönhető, hogy Szlovákia az OECD egyik leggyorsabban fejlődő országa. "Az eddigi közös munka eredménye, hogy Szlovákiának kiegyensúlyozott a költségvetése, hogy a munkanélküliség öt százalék alatt van, és hogy fontos lépéseket sikerült tenni a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatása érdekében. Az emberi erőforrások fejlesztése terén még van mit fejlődni" – jegyezte meg a miniszterelnök.

A világgazdaság fékezését Szlovákia is megérzi, és az egyre valószínűbb kemény brexit negatív hatásától is tart. A pénzügyminisztérium ezért a korábban várt 4,5 százalékról 4 százalékra mérsékelte az idei évre vonatkozó gazdasági növekedés ütemét, sőt a 2020-ra és 2021-re vonatkozó prognózisadatát is lejjebb vitte. Az OECD azonban ennél bizakodóbb, és 4,3-es gazdasági növekedést jósol az országnak.

José Ángel Gurría kiemelte,

a 2019-es év azért is jelentős, mert Szlovákia veszi át az éves elnökséget az OECD-ben. A legfontosabb kihívás az ország számára a fenntartható fejlődés érdekében a digitális átalakulás.

A dolgozók egynegyedét-egyharmadát a jövőben az automatizálás fenyegeti, ezért fontos a fejlődés, ami csak az oktatás segítségével lehetséges. A főtitkár szerint még többet kell fektetni a kutatásba, és a fejlesztésbe, hogy az ország közelebb kerüljön az Európai Unió vezető tagállamaihoz.

José Ángel Gurría kifejtette, Szlovákia kis ország, de nagy regionális különbségekkel, és fontos, hogy ezen változtasson. Az egyik legnagyobb kihívás a romák integrálása, amiben nagy szerepe van a romaügyi kormánybiztosnak, aki nagy sikereket ért el ezen a területen.

A gazdasági válság elkerülése érdekében a legfontosabb a digitális fejlődés, melyhez az OECD szívesen nyújt segítséget.

A szlovák politikusoknak a főtitkár azt kívánta, mindig tartsák szem előtt az OECD legfontosabb szlogenjét: jobb politika a jobb eredmények és élet érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST Group a Portfolio megkeresésére határozottan cáfolta, hogy valamennyi érdekeltségét el akarná adni. A cég szerint nem a portfólió aktív értékesítése a cél, csupán a beérkező ajánlatokat vizsgálják meg egyenként - a cég válasza egy az egyben olvasható alább. Megkeresésünk apropóját a Hungary in Exile napokban közzétett értesülése adta, amely szerint a csoport mintegy egymilliárd euró értékű vagyontól válna meg, többek között a Budapest Marriott Hoteltől, a Botaniq-ingatlanoktól, a Dorothea Hoteltől, a Gellért Szállótól és a New York-palotától. A lap tudni véli, hogy a cél a vagyon készpénzzé tétele és külföldre juttatása, mielőtt a hatóságok zár alá vennék. Az írás szerint Jellinek Dániel Indotekje is eladná külföldi szállodáit és spanyol lakásait, a cég azonban ezt nem kívánta kommentálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×