Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Többször is megütközést keltett az Egyesült Államok új berlini nagykövete

Bemutatkozott az Egyesült Államok berlini nagykövete, aki alig néhány héttel ezelőtt érkezett állomáshelyére és máris több, megütközést keltő lépést és nyilatkozatot tett. A megbeszélések részleteit nem hozták ugyan nyilvánosságra, de kiszivárgott hírek szerint német tárgyalópartnerei Richard Grenell tudtára adták, hogy lehetőleg tartsa magát a nemzetközi diplomáciában bevett szokásokhoz.

Richard Grenell a berlini külügyminisztériumban történt bemutatkozását követően sajnálatát fejezte ki, hogy félreértésekre adott okot a Breitbart nevű jobboldali hírportálnak adott nyilatkozata, amelyben egyik fő feladatának az európai konzervatív körök erősítését jelölte meg. Egy nappal később ezt megtoldotta azzal is, hogy leszögezte, nem pártok vagy politikusok támogatására szólít fel, hanem pusztán azt akarja kifejezésre juttatni, hogy

Donald Trump vezetésével felébredt a hallgatag többség, amelynek elege van az elit üres szólamaiból.

Tudósítók értesülése szerint a nagykövet külügyminisztériumi megbeszélésén ígéretet tett a szoros és bizalomerősítő együttműködésre a berlini kormánnyal és fogadkozott, hogy nem hagyja magát kihasználni német jobboldali csoportok részéről.

Az első találkozó is szokatlan volt

A mindig mosolygós, magas, filmszínésznek is beillő, 51 éves amerikai diplomata néhány héttel ezelőtt érkezett Berlinbe, ahol már az államfőnél tett első látogatása is eltért az eddigi gyakorlattól, Richard Grenell ugyanis

magával vitte a Bellevue Palotába néhány évvel fiatalabb barátját, akit az élettársaként mutatott be Frank-Walter Steinmeiernek.

Miután Donald Trump felmondta a Teheránnal kötött atomkísérleti megállapodást, Richard Grenell felszólította a német ipar vezetőit, hogy mielőbb hagyjanak fel az Iránnal folytatott kereskedelemmel. A nagykövet ezzel a kijelentésével általános megütközést keltett, amit a Breitbart nevű hírportálnak adott nyilatkozatával tovább fokozott.

Angela Merkel nem hagyja szó nélkül

A hét elején pedig, a diplomáciai szokásokat felrúgva, a Berlinbe látogató izraeli miniszterelnökkel magánjellegű megbeszélésre ült össze. Ezzel kapcsolatban újságírók megkérdezték a kancellárt, hogy mi a véleménye minderről – Angela Merkel csak annyit mondott, ő is értesült a történtekről. Viszont nem titkolta, hogy a nagykövet viselt dolgait felhozza az amerikai elnöknek a G7 szervezetének Kanadában esedékes csúcsértekezletén.

Megvédték a visszahívást követelőktől

Miután azonban Richard Grenell a jövő héten hivatalos tárgyalásokra Berlinbe érkező osztrák kancellárt ebédre hívta meg rezidenciájára – úgymond azért, mert Sebastian Kurzra mint egy rocksztárra tekint –, úgy tűnt, hogy betelt a pohár, és kiváltképpen ellenzéki német politikusok a nagykövet haladéktalan visszahívását követelték.

Ezt a washingtoni külügyminisztérium szóvivője azzal utasította vissza, hogy egy diplomatának igenis jogában áll a szabad véleménynyilvánítás. Német politikai körökben azonban remélik, hogy a nagykövettel a berlini külügyminisztériumban folytatott megbeszélés után gyümölcsözőbb lesz az együttműködés Richard Grenell-lel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elrajtolt a futam a Hungaroringen, Magyar Péter nyilatkozott a Forma–1 további sorsáról

Sikeresen, baleset nélkül elrajtolt a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Magyar Péter miniszterelnök szerint az ország érdeke, hogy 2032 után is legyen F1 Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×