Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Nagy a titkolózás az angliai kémtörténet körül

A múlt heti merénylet után az illetékesek mindent megtesznek, hogy a lakosság ne kerüljön veszélybe. Az ideggáz nevét azonban titkolják és arról sem beszélnek, hogy van-e köze Moszkvának a támadáshoz.

A Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és Oroszországból látogatóba érkezett lánya, Julia ellen elkövetett ideggáz-merénylet után azonnal lépett a hatóság. Miközben a két megtámadott a kórházban élet és halál közt lebeg, felkérték azokat, akik kapcsolatban lehettek velük a vendéglőben és a kocsmában ahová betértek, hogy sürgősen fertőtlenítsék magukat és a használati tárgyaikat, mert nagyon nagy hatású ideggázt vetett be a merénylő. 

A vendéglői asztalt, ahol Szkripalék ebédeltek, a hatóságok kellő vizsgálat után elégették. 

Már ebből is következtetéseket vonnak le a hozzáértők, például feltételezik, hogy az asztal az áldozatok kezétől fertőződhetett meg. A brit hadsereg gáztámadás-elhárító részlege már ismeri a merénylethez használt vegyi anyag mivoltát, de nem nyilatkozik erről.

 

A belügyminiszter sajtóértekezletet tartott, de amikor azt kérdezték tőle, hogy Moszkva keze van-e a volt orosz kettős ügynök elleni merényletben, kitérő választ adott. A tekintélyes brit vasárnapi lap, a The Sunday Times hosszú cikkben ír arról, hogy talán azért kertel a miniszter, mert az oroszokkal csínján kell bánni, ugyanis orosz milliárdosok nagy összegű adományokkal támogatják a kormányon lévő brit Konzervatív Pártot. Amióta Theresa May a miniszterelnök, 826 ezer fontot adományoztak.

A párt több parlamenti képviselője fejezte ki nemtetszését emiatt, bár tisztában vannak vele, hogy a miniszterelnök ezzel nem befolyásolható, csak az oroszokat érintő kisebb ügyekben veszi olykor figyelembe, hogy

az adományok tulajdonképpen kárelhárítást, vagy üzleti előnyöket szolgálnak.

Ez a hét konferenciával indult, amelyen Theresa May és a nemzetbiztonság vezetői vettek részt. Ezek közül többen bizonyos Angliában aktív orosz személyek kiutasítását követelték. Működik például Londonban egy orosz nyelvű hírszolgálat, amely szerint Szergej Szkripal és a lánya biztosan csak azért kerültek életveszélyes állapotban kórházba, mert alaposan bedrogoztak.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×