Infostart.hu
eur:
360.22
usd:
309.1
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
600 ezres fizetést akarnak a V4-es nővérek

600 ezres fizetést akarnak a V4-es nővérek

Nővérekből és szülészasszisztensekből nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is hiány van. A V4-es országok szakembergárdája kétnapos nemzetközi konferencián gyűlt össze Ótátrafüreden, ahol közös megegyezés alapján felhívták kormányaik figyelmét arra, hogy az európai intézményekkel együttműködve törekedjenek a probléma megoldására.

Iveta Lazorová, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának elnöke elmondta, azért szervezték meg a konferenciát, hogy rávilágítsanak az ápolói szakma problémáira, valamint, hogy kijelöljék azt az utat, amelyen haladva a visegrádi országokban elégedettek lehetnek mind a nővérek, mind a szülészasszisztensek.

Zofia Malas, a lengyel nővérkamara elnöke tájékoztatott, hogy az OECD statisztikái szerint százezer emberre Lengyelországban jut a legkevesebb nővér a V4-es országok közül. „Szlovákia ebben a rangsorban a harmadik helyen áll. Nálunk százezer emberre 5,7, míg Lengyelországban mindössze 5,4 nővér jut” – pontosította a számadatokat Lazorová, hozzátéve, hogy

míg Németországban egy nővérnek hét, addig Szlovákiában közel harminc betegről kell gondoskodnia.

Tomáš Válek, a Cseh Egészségügyi Dolgozók Uniójának elnöke arra figyelmeztette visegrádi kollégáit, ne lépjenek a cseh útra, és ne kövessék Csehország példáját, amely megszegve az Európai Unió irányelvét, megszüntette a nővérek és szülészasszisztensek élethosszig tartó tanulásának programját. A cseh szakember megjegyezte, hogy

megfelelő fizetés nélkül a jövőben nem lesz érdeklődés a nővéri pálya iránt.

„Az illetékeseknek illene tudatosítaniuk, hogy amennyiben a visegrádi országokban a nővérek bére nem éri el a legkevesebb 2000 eurót (600 ezer forint), nem fogják ezt a szakmát választani a fiatalok” – szögezte le Tomáš Válek.

Lazorová tájékoztatása szerint Szlovákiában a nővérek bruttó átlagkeresete 1020 euró körül mozog, de kiegészítette azzal, hogy ebbe a bérbe már a túlórákat is beleszámolják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×