Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Stratégiai fontosságú a moszuli reptér visszafoglalása

Jelentős hadisikert értek el a Moszult ostromló iraki kormánycsapatok és szövetséges milíciák: visszafoglalták az Iszlám Államtól az észak-iraki város repterét. Reményeik szerint ezzel megnyílik az út az erősen védett nyugati negyedek felé is.

Sikeres volt az iraki kormánycsapatok támadása, gyorsan felmorzsolták a dzsihadisták ellenállását a moszuli reptér környékén. Csütörtök este már kormánykézen volt Irak második legnagyobb városának szétbombázott reptere.

A leszállópálya ugyan használhatatlan, de a jelentős terület ellenőrzés azt is jelenti, hogy a kormánycsapatok és a szövetséges milíciák uralják a közeli utakat is. A reptéri ostromban a szövetségi rendőrség és elit belügyi egységek vettek részt.

A tűzharc mellett a Iszlám Állam által küldött öngyilkos merénylőkkel és autókba valamint az útmentén elrejtett pokolgépekkel is szembe kellett nézniük. A levegőből pedig a dzshadisták által irányított drónok fenyegették őket.

Négy óra leforgása alatt azonban felmorzsolták az ellenállást és az iraki állami tévé azt jelentette, hogy "a Gyorsreagálású Erők és a szövetségi rendőrség teljes ellenőrzése alá vonta a moszuli repteret."

A kormányerők már korábban elfoglalták a város keleti részét és most a visszafoglalt reptér lehet a kiindulópontja a Moszul nyugati kerületeinek visszaszerzéséért indított offenzívának.

A hadműveletben 100 ezer iraki katona, kurd harcos, sííta milícista, valamint amerikai és brit kommandósok is részt vesznek.

Moszul elvesztése a szíriai és iraki területeket magába foglaló, úgynevezett “Kalifátus” végét is jelentheti. Abu Bakr al-Bagdadi, a dzsihadista csoport vezetője épp Moszulban kiáltotta ki az Iszlám Államot 2014-ben.

A város visszafoglalásáért indított offenzívában azonban ártatlan civilek is életüket vesztették – az iraki légierő bombatámadásaiban.

Moszul keleti részén a kormánycsapatok keményebb csatára számíthatnak. Az óváros sikátoraiba nem tudnak behatolni a páncélosok, miközben a dzsihadisták alagutakat építettek ki, hogy onnan csapjanak le a behatoló iraki katonákra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×