Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Csak Amerika nyerne egy kínai-amerikai háborúval

Ha leáll a kereskedelem, megindul a háború - erre figyelmeztetette az Ázsiában domináns kínai online áruház, az Alibaba vezérigazgatója Donald Trump amerikai elnököt. Elemzők szerint Amerika és Kína nem vetne be atomfegyvereket egymás ellen és ugyan Amerika győzne, de a világ veszítene a katonai konfrontációval.

Ja Ma, a Kínában szinte mindent árusító Alibaba online áruház vezetője januárban találkozott Donald Trumppal. Valószínűleg az amerikai elnök protekcionista és harcias megjegyzéseire válaszul most azt mondta: cége 1 millió új állást hoz létre az Egyesült Államokban.

„A világnak szüksége van a globalizációra, szüksége van a kereskedelemre” – tette hozzá.

Ausztráliában, az Alibaba helyi képviseletének megnyitóján ugyanakkor vészjósló megfogalmazást is tett: „mindenki aggódik a kereskedelmi háborúk miatt. Ha leáll a kereskedelem, megindul a háború”.

Donald Trump hol azzal vádolta meg Kínát, hogy „állásokat lop el” Amerikától, hol azzal, hogy manipulálja a yüan árfolyamát és így jut kereskedelmi előnyhöz. Ezzel növelte a két ország közötti feszültséget, amelyet kínai oldalról a hatalmas ázsiai ország tengeri terjeszkedése tüzel.

Trump például közölte, hogy Amerika megvéd egy olyan szigetcsoportot is, amelyet Japán és Kína egyaránt magáénak vall. A Dél-Kínai Tengeren mesterséges szigeteket és kifutópályákat építő Kínát mindez mélységesen felháborítja.

Aggodalmat keltett az is, hogy Steve Bannon, Donald Trump fő stratégája és sokak szerint a Fehér Ház szürke eminenciása egy rádióinterjúban azt mondta: 5-10 éven belül háború indulhat meg az Egyesült Államok és Kína között.

Az Independent brit lapnak nyilatkozó geopolitikai elemzők szerint ennek még kicsi a valószínűsége, de az eredmény katasztrófális lenne a világra nézve.

A szakértők szerint a felek nem alkalmaznának atomfegyvert, de a harcban edzett és technológiai fölényben lévő amerikai haderő példátlanul agresszív háborút folytatna és hatalmas vereséget mérne a tapasztalatlan Kínai Néphadseregre.

A különösen nagy kárt okozó kimenetel a Kínában kialakuló hatalmi vákum és a nemzetközi kereskedelmi útvonalak elzárása lenne, amivel végső soron a világ veszítene.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×