Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.83
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Aszad: "Trump természetes szövetségesünk lehet"

„Donald Trump természetes szövetségesünk lehet” – ezeket a szavakat nem más ejtette ki a száján, mint Aszad szíriai elnök. A megválasztott amerikai elnök ugyanis korábban jelezte, hogy egyrészt közeledik majd Moszkvához, másrészt leállítja a szíriai kormányellenes lázadók támogatását.

A nyugati kormányok véreskezű diktátorként emlegetik, Bassár al-Aszad szíriai elnök azonban mégis óvatosan méltatta az amerikai vezetőt. Nem Barack Obama elnököt, hanem leendő utódját, Donald Trumpot.

„Nem tudjuk, hogy mit is tesz majd, de ha szembeszáll a terroristákkal, akkor természetes szövetségesek leszünk ebben a kérdésben az oroszokkal, irániakkal és másokkal együtt”- mondta Aszad a portugál tévének adott interjújában.

Trump a kampány során azt mondta: Amerikának az Iszlám Állam és nem a szíriai rezsim elleni harcra kéne összpontosítania. Amikor megkérdezték Aszadot, hogy erről mit gondol, a szíriai elnök óvatos optimizmussal válaszolt.

„Elmozdulhat ilyen irányba? Hogyan reagálnak erre a kormányzatban helyet foglaló ellentétes erők? Hogyan reagál a vele szembenálló média? Hogyan tud megküzdeni a kérdéssel? Számunkra ezért nehezen hihető, hogy be tudja tartani ígéreteit.” – fejtegette Aszad.

Arra utalva azonban, hogy a szíriai kormány új lehetőséget lát Trump megválasztásában, Aszad egyik tanácsadója egy amerikai rádióban azt mondta: a damaszkuszi rezsim „kész együttműködni” a megválasztott elnökkel.

Trump az elnökjelöltek egyik vitaműsorában azt mondta: nem szereti Aszadot, de Aszad az Iszlám Állam embereit öli és ezt teszik az oroszok és az irániak is. Pénteken ismét azt mondta: segíteni kell a szíriai kormányt az Iszlám Állam elleni harcban.

Közben a szíriai fegyveres erők és Washington szerint az őket támogató oroszok három hét szünet után felújították a lázadók uralta Kelet-Aleppo elleni támadásokat.

Minderre néhány órával azután került sor, hogy Trump telefonon beszélt Putyin orosz elnökkel és megállapodott vele arról, hogy összefognak a nemzetközi terrorizmus és szélsőségesség elleni harcban.

Miközben a január végéig hatalmon lévő Barack Obama európai szövetségeseit probálja meggyőzni arról, hogy nem kell tartaniuk Trumptól, a külügyminisztérium elítélte a szíriai és állítólagos orosz légicsapásokat. Elizabeth Trudeau szóvivő azt állította, hogy 5 kórház és egy mobil-klinika is találatot kapott Aleppo keleti részén.

Az orosz védelmi minisztérium „közönséges hazugságnak” nevezte az állítást és azt mondta: a keddi csapások során Aleppo nem volt célpont, hanem a Földközi-tengerre érkezett orosz repülőgéphordozóról lőttek ki Kaliber szárnyasrakétákat „a terroristák táboraira” Idlib és Homsz tartományokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×