Infostart.hu
eur:
379.54
usd:
321.94
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Elstartolt Kína leghosszabb űrmisszója

Eddigi leghosszabb űrmisszióját indította el Kína, amikor hétfőn reggel két űrhajóst lőtt fel, akik elsőként dolgozhatnak majd az ország új űrállomásán. Kína ezzel jelezte, hogy ugyanolyan űr-nagyhatalom kíván lenni, mint az Egyesült Államok és Oroszország.

A Gravitáció című hollywoodi film néhány éve megjósolta, most kezd valóra válni – Kína hatalmas léptekkel próbálja beérni az űrkutatásban eddig vezető Amerikát és Oroszországot.

Hétfő reggel indították útnak a Sencsou-11 űrhajót, fedélzetén azzal a két taikonautával – így hívják a kínaiak saját űrhajósaikat – akik rekordtávot, 30 napot töltenek majd az új kínai űrállomáson, a Tienkung 2-n.

„A mostani misszió igazi jelentősége az, hogy ez az utolsó tesztrepülés, azelőtt, hogy pályára állítanák nagy űrállomásukat. Ez a főpróba” – mondta Morris Jones ausztrál űrkutatási szakértő a Financial Times-nak.

Kína azt tervezi, hogy két év múlva állítja üzembe eddigi legnagyobb űrállomását, amit nem túl fantáziadúsan Kínai Űrállomásnak neveznek majd. 2018-ban küldik fel az első modult és négy évvel később fejezik be az „építkezést” a földkörüli pályán.

Az új komplexumon már jóval hosszabb időt töltenek majd el a taikonauták, így a mostani, egy hónapos küldetés már az erre való felkészülés jegyében zajlik.

A Sencsou-11-en utazó Csing Hajpeng és Csen Tung lesznek az első kínai űrhajósok, akik növényeket termesztenek majd az űrben. Azt kutatják majd, hogyan lehet szinte önellátóvá tenni a hosszú űrmissziókat.

Mint az FT megjegyzi, a kínaiak a Földön már sikeres kísérleteket folytattak le: heteken át éltek konténerekbe zárt emberek az ott megtermelt növényi alapú táplálékon.

Szakértők megjegyzik, hogy a kínai missziónak ugyanakkor katonai vonatkozása is lesz, például annak a műholdnak a működését vizsgálják majd, amellyel lehallgatásokat lehet folytatni.

Kína 42 évvel lemaradva kapcsolódott be az űr meghódításába, de rohamléptekkel próbálja beérni az oroszokat és az amerikaiakat. Beszédes az is, hogy történelmi nevet kapott hordozórakétájuk, a „Hosszú menetelés”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×