Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az EU-ból toboroz fiatalokat a német hadsereg

A német védelmi miniszter Berlinben bejelentette, hogy miután Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból, a német és a francia kormány erőfeszítéseket tesz az unió védelmi felkészültségének kialakítására.

Ursula von de Leyen a német hadsereg új feladatkörét ismertető úgynevezett Fehér könyv bemutatása alkalmából nyilatkozott.

A miniszter berlini sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Németország készen áll az Európai Unión belüli védelem irányítására, de semmiképpen sem egyedül, hanem a középről, azaz szövetségeseivel együtt és történelmi tapasztalatainak szem előtt tartásával.

Ursula von der Leyen elmondta, hogy a múltban a londoni kormány határozottan ellenezte, hogy az Európai Unió védelmi jellegű szövetséggé fejlődjön, azonban most, Nagy-Britannia kiválása után már semmi akadálya sincs a terv megvalósításának.

Berlin és Párizs ezért szorosabbra füzi együttműködését a biztonságpolitika terén, mert így akarja előkészíteni a talajt a többi uniós tagállam számára a külső és belső védelem összehangolására.

A német hadseregre váró új kihívásokat is felölelő dokumentum, az úgynevezett Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról című kiadvány ismertetésekor a miniszter a párizsi és brüsszeli merényleteket idézve úgy vélte, hogy az állam biztonságát fenyegető terrorcselekmények már megkövetelik a katonaság bevetését is a rendőrség vezetése mellett.

A biztonság erősítése azonban csakis az unió szintjén érhető el, ezért van szükség az Európai Unió védelmi felkészültségének összehangolására, illetve további megerősítésére, - mondotta Ursula von der Leyen, majd hozzáfűzte, hogy ezt az elképzelést a brit kormány következetesen elvetette és az erre irányuló próbálkozásokat minden esetben elgáncsolta.

Tudósítóknak feltűnt, hogy Ursula von der Leyen mennyire kendőzetlenül bírálta Nagy-Britannia eddigi magatartását, amelyet a választópolgárok körében kialakult politikai csömörért is hibáztatott, mert sok fontos kérdést nem lehetett szóba hozni.

Berlini sajtóértekezletén utalt arra is, hogy az Európai Unió védelmi felkészültségének előkészítése érdekében kormánya készen áll a német hadsereg megnyitására a többi uniós tagállamból jelentkező fiatalok előtt. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×