Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szlovákiában is bevezetik az elektronikus bilincset

Szlovákiában is bevezették az elektronikus bilincsek használatát. A pozsonyi igazságügyi tárca azt várja a január eleje óta érvénybe lépett intézkedéstől, hogy a jövőben a kevésbé fajsúlyos bűncselekmények elkövetőire az eddiginél jóval nagyobb mértékben szabhassanak ki házi őrizetet alternatív büntetésként a szlovákiai bíróságok.

Szlovákiában egy fogvatartott napi ellátása nagyjából 30 eurójába kerül az államnak. A házi őrizetre ítéltek esetében ez az összeg mindössze 3 euró, ráadásul ennek felét maga az elítélt állja. A szlovák bíróságok mindeddig ritkán alkalmazták az ítélethirdetések során a házi őrizetet, mivel nem volt megfelelő módja az ellenőrzésnek.

Az új szabályozás értelmében egy lábra erősíthető elektronikus bilincsnek köszönhetően megoldódik ez a probléma. Házi őrizetre azt ítélhetik, aki korábban feddhetetlen volt, és az általa elkövetett bűntett nem minősül súlyos bűncselekménynek. Az elítéltek mozgását 32 hivatalnok ellenőrzi majd a jövőben.

A igazságügyi tárca reményei szerint az úgynevezett elektronikus bilincs használatának bevezetése hozzájárul majd a túlzsúfolt börtönök tehermentesítéséhez is. A Szlovákiában működő 19 büntetés-végrehajtási intézetnek jelenleg együttvéve mintegy tízezer elítélt elhelyezésére van kapacitása, ugyanakkor az intézetek már évek óta túltelítettek, átlagban 10-15 százalékkal.

"Valóban azzal a céllal alkalmazzuk majd az elektronikus bilincseket, hogy tehermentesítsük a fegyintézeteinket" - ismerte el Lucia Kurilovská, az igazságügyi miniszter tanácsadója.

Lucia ®itòanská, a Híd ellenzéki politikusa is támogatja az elektromos bilincsek alkalmazását. Mint mondja, "a házi őrizetre ítélt személyek nem esnek ki a hétköznapok forgatagából, és ez elengedhetetlenül fontos a jövőjükre nézve."

Az elítéltek elektronikus megfigyelését lehetővé tevő rendszer kialakítása mintegy 27 millió euróba kerül. Az összeget uniós alapokból finanszírozza Szlovákia. A szaktárca szerint a beruházott összeg a rendszer beindításától számított hat éven belül megtérül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×