Idén a svédországi Umea mellett Riga Európa kulturális fővárosa. A megtisztelő címet a néhai görög művelődésügyi miniszter, az egykori világhírű színésznő, Melina Mercouri kezdeményezésére alapították még 1985-ben. Azóta több mint 40 európai város, köztük 2010-ben Pécs, kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa Európa kultúrájának sokszínűségét

Baráti tanácsra az óvárost övező park tőszomszédságában lévő Albert Hotelban szálltam meg. Már az érkezéskor feltűnt és ez a benyomás Rigában töltött napjaim során csak tovább erősödött, hogy a lett főváros a fiatalok városa. Szépek, ápoltak, jó ízléssel öltözködnek. A ruházati boltok zöme helyi tervezők kreációit kínálja, noha a budapesti Westendre emlékeztető Galéria bevásárlóközpontban csaknem valamennyi nemzetközi divatcég képviselteti magát. Vonzóbb volt számomra a Berg-Bazár, amelyben jórészt házi készítésű édességeket, iparművészeti tárgyakat és lenből szőtt sálakat, blúzokat, ingeket valamint évszázados tapasztalaton alapuló egészségerősítő szereket kínáltak.

Rigai tartózkodásom alatt betértem több kávéházba is, mert már kívülről láttam, hogy a sütemények és torták erősen emlékeztetnek a bécsi vagy budapesti cukrásztermékekre. Az árak - akárcsak a vendéglőkben - nem igen különböznek a müncheniektől.

Feltűnt, hogy németül csak nagyon kevesen tudnak, angolul viszont majdnem mindenütt meg tudtam magam értetni. Az elmélyültebb eszmecserére hasznosabbnak tűnt az orosz nyelv - ami nem véletlen, mert Lettország lakosságának közel 40 százaléka orosz és - mint több beszélgetésből is megtudtam - ez a jelenlegi ukrán válság tükrében komoly fejtörést okoz a rigai vezetőknek, ugyanis az ország déli térségében, főleg falvakban élő oroszok jelentős része Moszkva pártjára állt Kijevvel szemben. Mivel Lettország 1918-ig orosz fennhatóság alatt állt, majd 1945 után közel fél évszázadra szovjet tagköztársaság lett, érthető, hogy az orosz nacionalizmus éledésére Rigában érzékenyen reagálnak.

Nem tudom, mennyire szánták Moszkva figyelmeztetésének, hogy az elmúlt hét végén nagyszabású hadgyakorlatra került sor a lett főváros környékén norvég, észt valamint a helyi hadsereg alakulatainak részvételével. A belváros teraszain pedig feltűnően sok amerikai is üldögélt, akiket kinézésükből ítélve cseppet sem néztem turistáknak, habár - ha szóba elegyedtem velük - hangoztatták, hogy a szecessziós épületek iránti érdeklődés vonzotta őket Rigába. Valójában tény, hogy sehol annyi jó állapotban lévő - zömében frissen renovált - szecessziós lakóházat nem láttam életemben, mint a lett fővárosban.

És akkora kiterjedésű vásárcsarnokot sem, mint az egykori zeppelin-léghajók számára épült, pályaudvar melletti hangárokban, ahol igencsak jutányosan kapható minden, ami szem-szájnak ingere. Rég nem ettem olyan zamatos, messzire illatozó szamócát, mint Rigában. De olyan jól összefoglalt várostörténettel sem találkoztam utazásaim során, mint az egyik legépebben megmaradt középkori épületbe telepített didaktikus múzeumban.