Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
315.48
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Hogyan fogják betartatni a burkatörvényt?

A rendőrök szerint nem lesz egyszerű betartatni a burkatörvényt, amelyet a francia szenátus fogadott el kedden, és amely megtiltja a köztereken a muzulmán nők egész testét és arcát eltakaró fátyol viselését. Az új jogszabályt az Alkotmánytanács is megvizsgálja, így az várhatóan tavasszal lép hatályba.

Az előzetes terveknek megfelelően azt a személyt, aki burka vagy nikáb viselésére kényszerít egy nőt, egy év börtön és 30 ezer eurós, mai árfolyamon nem kevesebb, mint 8,5 millió forintos pénzbüntetéssel sújtják, a tetten ért nőket pedig 150 euróra, azaz 42 ezer forintra bírságolják. A kormány hathónapnyi türelmi időt ad a muzulmán nőknek, ennyi idő alatt gondolja velük megértetni a törvény szándékát.

A mérsékeltebb franciaországi muzulmán vallási vezetők mindeközben arra készülnek, hogy ez idő alatt elmagyarázzák az érintetteknek, hogy nem kötelező a szóban forgó ruhadarab viselése. Az iszlám gyökerekhez való visszatérést hirdető és így a nők elfátyolozását is szorgalmazó szalafisták részéről azonban komoly ellenállásra számítanak a hatóságok.

Ez utóbbiak a mérsékeltebb muzulmánokat komolytalannak, olykor egyenesen hitetleneknek tartják, és a jelek szerint a burkavita megkezdése óta nyílt provokációba kezdtek a nagyobb városokban. Több polgármester arról számol ugyanis be, hogy míg az elfátyolozott nőket korábban csak a külvárosokban lehetett látni, mára a városközpontokban is egyre gyakrabban megjelennek, ráadásul az utóbbi hónapokban létszámuk is megugrott.

A rendőrök egyelőre azt mondják, hogy még semmilyen utasítást sem kaptak arra nézve, miképpen történjen a törvényt megszegők előállítása, és attól tartanak, hogy a leendő intézkedésekkel csak tovább élesedik az érzékenynek minősített negyedekben uralkodó hatóságellenes hangulat.

A helyzetet bonyolítja, hogy számos franciaországi muzulmán számára a burka választás kérdése, és nem értenek egyet viselésének szabályozásával. Egy a szocialista párthoz közelálló muzulmán férfi például egyenesen polgári engedetlenségre buzdítja a nőket, és 200 ezer eurót különített el egy számlán, amelyből szándéka szerint a burka viselésén értek bírságát fogja kifizetni.

A kérdés körül egyébként sajátos ideológiai és hitvita is kialakult. Miközben a nem muzulmán francia nők egy része azt mondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy lássa, ki jön vele szembe az utcán, a fátyolt viselők közül többen azt állítják, hogy testük és arcuk elrejtésével valójában saját méltóságukat védelmezik. Mások viszont arról számolnak be, hogy azt követően döntöttek a fátyol viselése mellett, hogy hallották az egyik arab prédikátor intelmeit, aki azt mondta: az utcán fedetlenül közlekedő nők lelkét haláluk után Isten megsemmisíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×