Infostart.hu
eur:
386.84
usd:
328.82
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Nehéz helyzetben az ENSZ tényfeltáró bizottsága

Izrael azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt a májusi segélyflottilla-incidenst kivizsgáló ENSZ tényfeltáró bizottság munkájában, ha az katonáit is ki akarja hallgatni. A múlt héten áttörésnek számított, hogy a zsidó állam elfogadta a nemzetközi vizsgálatot a Gázai övezet felé tartó hajókon történt halálesetek ügyében, és saját képviselőt delegált a testületbe.

Alig kezdte meg munkáját az ENSZ tényfeltáró bizottsága, máris nyilvánvalóvá vált, hogy nehéz lesz a felek számára elfogadható megállapításokra jutni.

A testületet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár állította fel, hogy kivizsgálja azt az esetet, melynek során május végén izraeli kommandósok megöltek kilenc török aktivistát a Gázai övezet felé tartó hajókon. Az izraeliek azzal védekeztek, hogy rátámadtak az ellenőrzésre érkező katonákra, míg a török és más aktivisták azt állították, hogy a kommandósok léptek fel brutálisan.

Az eset nyomán súlyosan megromlott a korábban szövetséges Törökország és Izrael viszonya, és ezért volt nagy eredmény, hogy az ENSZ-főtitkárnak sikerült elérnie a négytagú testület felállítását, amelyben egy török és egy izraeli képviselő is helyet foglal.

A hét elején felmerült, hogy ENSZ-vezetők titkos alkut kötöttek az izraeliekkel arról, hogy nem hallgatnak ki izraeli katonákat. Ezt a főtitkár cáfolta, amire viszont az izraeli kormányszóvivő azt mondta: olyan testülettel nem működnek együtt, amely katonáik felelősségét akarja felmérni. Ban szóvivője később közölte: nem idéznek be katonákat.

Törökország az incidens után hetekig követelte, hogy az izraeliek kérjenek bocsánatot, és hogy fogadják el a nemzetközi vizsgálatot. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter viszont provokációnak nevezte a Gázába tartó segélyflottilla útját. Izraelben sokan úgy tartják, hogy ha a török kormány nem is bátorította, de elnézte a készülő akciót.

Ebben a helyzetben a Geoffrey Palmer volt új-zélandi miniszterelnök vezetésével működő bizottság a két érintett ország belső vizsgálatainak eredményeit fogja vizsgálni, és javaslatokat tesz majd arra, hogy hogyan lehet elkerülni egy hasonló véres incidenst.

Mindez egyik oldalon sem elégíti majd ki a határozott ítéletet várókat. A török és nemzetközi aktivisták Izrael gázai blokádjának elítélését akarják, az izraeliek azt, hogy a világ ismerje el: a Gázában uralmon lévő Hamász a biztonságát fenyegeti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×