Infostart.hu
eur:
386.84
usd:
328.82
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Koldusok és zsebtolvajok özönlötték el a nagyvárosokat

A nyár a turistákkal együtt a koldusokat és zsebtolvajokat is a nyugat-európai nagyvárosokba csalja, így Németországban is hemzsegnek az ott élők irgalmára vagy figyelmetlenségére alapozók. A rendőrség szerint mind a koldusok, mind a zsebtolvajok jól szervezett bűnszövetkezetek alkalmazásában csaknem ipari szinten űzik mesterségüket.

A zsebtolvajok általában a zsúfolt közlekedési eszközöket, valamint a forgalmas átszállóhelyeket kedvelik, a koldusok pedig az elegánsabb utcák járdáin foglalják el helyüket, vagy szétesőben lévő kerekesszéken haladva nyújtják tenyerüket a sétálók felé.

A rendőrök szerint a legtöbb zsebtolvaj és kéregető az utazó etnikai kisebbség soraiból kerül ki, és a leggyakrabban román útlevéllel érkezik Németországba. A bandába verődött csapat reggel kirajzik a felderítők által ajánlott helyekre, és este visszatér abba a tömeglakásba, amelyet a bűnszövetkezet egyik tagja bérel valamelyik olcsó negyedben.

A csapat napi bevétele néhány száz euró. A pénzt a bandafőnöknek kell leadni, aki gondoskodik a szállásról és az igencsak szűkös ellátásról, illetve az utazásról; egy-egy városban viszonylag rövid időt töltenek, és - megnehezítve a rendőrök dolgát - átadják helyüket az új bandának.

Míg a zsebtolvajok általában hárman-négyen dolgoznak együtt, félrevezetni próbálva a gyanút fogó járókelőket, a koldusok inkább egyedül igyekeznek pénzt szerezni az emberektől. Néha a két csoport tagjai együttműködnek: az irgalomtól vezérelt adakozó kezéből a gyors lábú tolvaj ilyenkor kirántja a pénztárcát és eltűnik vele az utca forgatagában.

Az alamizsnáért általában a németek számára érthetetlen nyelvű köszönet hangzik el. Aki azonban beszéli a koldus nyelvét, megdöbbenéssel tapasztalhatja, hogy szó sincs háláról. A közelmúltban, München belvárosában, a forgalmas Tachus egyik áruházának bejáratánál üldögélő, fekete ruhás öregasszony piszkos tenyerébe ejtettem egy eurót, mire felnézett, és abban a hitben, hogy német vagyok, és szavait köszönetként fogom fel, csak annyit mondott magyarul: "Fulladj meg!"

Elképedve lépkedtem tovább, és arra gondoltam, hogy az öregasszonynak mi mindenen kellett keresztül mennie ahhoz, hogy most, utazó koldusként alighanem valamilyen maffiavezért gazdagítson, miközben legszívesebben beleharapna azok kezébe, akik alamizsnát nyújtanak felé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×