Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

"Tudtommal szeretőket tartani nem tilos Franciaországban"

Egyre furcsább fordulatokat vesz a poligámiával vádolt férfi esete Franciaországban. Lapértesülések szerint egyik, korábban elbocsátott felesége nőkereskedelemmel és erőszakoskodással vádolja, például azzal, hogy ördögűzésnek vetette alá és eközben tűzzel megégette.

Amint arról az InfoRádióban beszámoltunk, az algériai származású, ám pakisztáni muzulmán szélsőséges körökkel kapcsolatban álló férfi azt követően került a politika és a média figyelmének a középpontjába, hogy kiderült: a francia törvényekre fittyet hányva négy feleséget tart, akiktől összesen tizenkét gyermeke született.

Az ügyet az érintett meglehetősen cinikus módon azzal igyekezett bagatellizálni, hogy kijelentette: nem feleségekről, hanem szeretőkről van szó, hozzátéve, hogy tudomása szerint ez utóbbi kapcsolat nincs betiltva Franciaországban. Az érvelés azonban meglehetősen gyenge lábakon áll, hiszen a sajtó időközben kiderítette, hogy a szóban forgó nők a nyugat-franciaországi Nantes városának egy előkelő negyedében három egymás mellett fekvő, magas kerítéssel körülvett házban élnek, és természetesen mind a négyen a szemnek csupán egy szűk rést hagyó, nikábnak nevezett, a szélsőséges muzulmánokra jellemző öltözetet viselik.

Az eset csaknem azonnal politikai felhangot kapott, a belügyminiszter ugyanis kijelentette: amennyiben bebizonyosodik a poligámia vádja, úgy a férfit megfosztják francia állampolgárságától. A baloldali ellenzék, különösen a kommunisták azonnal uszítással vádolták Brice Hortefeux-t, ám a miniszter azt mondta, nem fog engedi a "politikailag korrekt" ideológiának, és az eset teljes felderítését ígérte.

Az ügy új fejleményeként a rendőrség két napja a férfi egy valószínűleg ötödik, időközben elbocsátott feleségének a blogját vizsgálja, melyen a Le Figaro című napilap értesülése szerint a nő arra figyelmezteti "lánytestvéreit", azaz a másik négy asszonyt, hogy férjük rendkívül erőszakos, és azt állítja, hogy az elmúlt években több fiatal nőt eladott Szaúd-Arábiába.

Az is új elemnek számít, hogy a négy feleség egyikének az apja időközben feljelentést tett a rendőrségen, mondván: gyanúja szerint veje erőszakoskodik a lányával és elzárva tartja az unokáit. Az após szerint legutóbbi telefonbeszélgetésükkor lánya sírva mesélte, hogy férje megverte, amikor pedig unokáival akart beszélni, az asszony azt mondta, nem tudja őket adni, mert egy másik szobában éppen a Koránt tanulják.

A belügyminiszter kedden a parlamentbe azt mondta: az ügy a nők méltóságának a védelméről szól, és mindent meg fognak tenni, hogy érvényt szerezzenek a hatályos törvényeknek. A bevándorlásügyi miniszter pedig úgy fogalmazott, hogy aki nem hajlandó tiszteletben tartani a köztársaság értékeit, nem méltó a francia állampolgárságra.

A férfi ellen egyébként a "szociális rendszer elleni visszaélés" címen is vádat emelhetnek, a feleségek ugyanis elszigetelt, egyedülálló személyként jelentkeztek be a hatóságoknál, és e minőségükben családi pótlékot és más szociális segélyt kapnak az államtól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×