Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Nehezen illeszkednek be az idegenek Németországban

Népességét tekintve Németország az Európai Unió legnagyobb tagállama. Lakosságának száma meghaladja a 82 milliót, ebből közel 7 millió a bevándorló. A kormány már egy ideje számos intézkedéssel próbálja elősegíteni a külföldiek beilleszkedését, ami - eddig legalábbis - szerény sikerrel járt.

A legnépesebb kisebbséget a törökök alkotják Németországban, a szövetségi statisztikai hivatal csaknem 3 millió törököt tart nyilván. A berlini kormány migrációs hivatala most felmérést készített, hogy milyen eredménnyel jártak az idegenek beilleszkedését célzó eddigi erőfeszítések. Ebből kiderült, hogy a törökök csaknem felének szinte semmi kapcsolata sincs a németekkel, a családanyák alig vagy egyáltalán nem beszélnek németül és közel 8 százalékuk írástudatlan.

Ezt az adatot már az iskolai végzettség rovatában tartják nyilván, amiből kitűnik, hogy ezen a téren is komoly különbségek mutatkoznak a német földön élő idegenek körében: a lengyelek kétharmada rendelkezik legalább érettségivel, sőt akadémiai diplomával, a görögök 60, míg az olaszok és az egykori Jugoszláviából származó nemzetiségek 44 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

A magyarokat - feltehetően viszonylag alacsony lélekszámuk miatt - nem említi a most közétett felmérés, de egy korábbi tanulmányból megállapítható, hogy szinte példaadóan integrálódtak a német társadalomba, és alig van közöttük, aki nem beszélné folyékonyan a befogadó ország nyelvét.

A kormány migrációs hivatalának munkatársa a felmérés ismertetésekor rámutatott arra is, hogy az Európai Unió kibővítése óta a legnagyobb számban lengyelek vándoroltak be új uniós tagállamból, mégpedig munkavállalási céllal, feltehetően a jobb élet reményében. A törökökkel szemben viszont elsöprő többségük azonnal visszatér Lengyelországba, ha elveszti németországi állását. A törökök ilyen esetben kérelmezik a munkanélküli segélyt, amit a migrációs szakértő úgy értelmez, hogy tisztában vannak jogaikkal, és tartós itt tartózkodásra rendezkedtek be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×