Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Nem lesz szén-dioxid-adó Franciaországban

Nem lesz szén-dioxid-adó Franciaországban, elvitte ugyanis a kormánypárt által a regionális választásokon vasárnap elszenvedett nagyarányú vereség. François Fillon miniszterelnök azt mondta hétfőn a parlamenti többséget alkotó képviselőknek, hogy a tavaly szeptemberben kidolgozott intézkedést, amellyel a francia kormány 2010-től a globális felmelegedésért leginkább felelősnek tartott energiahordozókat, a fűtőolajat, a gázt, a járművek üzemanyagait és a szenet adóztatta volna meg, csak akkor vezetik be, ha azt európai szinten elfogadják. Ami azonban az Európai Unióban egyáltalán nincs napirenden, és ami azt jelenti, hogy a szén-dioxid-adónak egyelőre befellegzett.

Az új adónem bevezetését Nicolas Sarkozy személyesen jelentette be még tavaly szeptemberben, hangsúlyozva, hogy ily módon akarják rávenni a francia társadalmat a környezetkímélőbb energiaforrások használatára.

Az államfő által egészen mostanig erőteljesen támogatott törvény indulásként 17 eurót, mai árfolyamon mintegy négyezer ötszáz forintot számolt fel a háztartások, ipari létesítmények, illetve a járművek által kibocsátott szén-dioxid tonnájáért, és ez az összeg 2030-ra elérte volna a tonnánkénti 100 eurót, azaz a több mint huszonhatezer forintot.

A zöldekkel szimpatizáló szavazók elcsábítását célzó intézkedés kollektív felháborodást eredményezett a francia társadalomban, a vállalkozók egyenesen azzal vádolták a kormányt, hogy el akarja lehetetleníteni tevékenységüket, szerintük ugyanis az újabb teher tovább növeli versenyhátrányukat a más országokban működő, kevesebbet adózó cégekkel szemben.

A minden oldalról érkező nyomás hatására a kormány egy sor felmentést adott az ipar és a mezőgazdaság legkülönbözőbb szereplőinek, aminek az lett az eredménye, hogy az Alkotmánytanács decemberben megsemmisítette a szén-dioxid-adóról szóló törvényt, mondván, a mentesítések következtében az elsősorban egyenlőtlenségeket eredményez a társadalom tagjai között.

Néhány hónappal a regionális választások előtt a kormány akkor még kategorikusan kiállt a törvénye mellett, és jelezte, hogy újabb, az Alkotmánytanács által is elfogadható jogszabályt fog alkotni. Március 21-e óta azonban új szelek fújnak Párizsban, az államfő és kormánya szemmel láthatóan a hagyományos szavazótáborának a visszaszerzésére koncentrál.

A szén-dioxid-adó elhalasztásával máris megbékítette a gyáriparosokat, a fuvarozókat és a mezőgazdászokat, akik megkönnyebbülve, "bölcs döntésként" üdvözölték az új fejleményt. A környezetvédőket természetesen a rosszullét kerülgeti a szerintük "visszalépést" jelentő döntés miatt, amivel egyébként a környezetvédelmi államtitkár sem ért egyet, de őt a kormánypárti képviselők hamar helyre tették, mondván: a kormány tagjaként kötelessége beállni a miniszterelnök mögé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×