Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Valóban lesz Európai Valutaalap?

A jelek szerint közelebb került a megvalósításhoz a nemzetközi valutaalap európai változata. A szervezet felállításának eredetileg Berlinben felmerült javaslatát a luxemburgi miniszterelnök is támogatja, és a német kancellárral folytatott tanácskozását követően úgy vélte: az alap létrehozásának elképzelése nem a görögországi problémák megoldását célozza, mert azokat rövidebb időn belül kell orvosolni.

A közös európai fizetőeszköz ügyeivel megbízott uniós politikus, Jean Claude Juncker luxemburgi kormányfő kijelentette: elvben egyetért a Nemzetközi Valutaalap európai változatának létrehozásával, de nem titkolta, hogy ehhez számos akadályt kell leküzdeni.

Erre utalt Juncker tárgyalópartnere, Angela Merkel kancellár is, amikor hangsúlyozta: a szervezet életre hívásához széleskörű tárgyalásokat kell folytatni mind a 27 uniós tagállam részvételével, mert az EU működését szabályozó szerződés módosítása nélkül nem hozható létre ilyen intézmény.

Időközben az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is felkarolta a javaslatot, ő azonban egyelőre csupán az euróövezet országainak bevonását említette.

Az Európai Parlament strasbourgi ülésén Martin Schulz, az európai szocialisták és demokraták frakciójának vezetője szintén üdvözölte a kezdeményezést az Európai Valutaalap megteremtésére. Mint kifejtette, az uniónak sürgős szüksége van kiegészítő szabályozási intézkedésekre, és ezek egyike lehet az új alap.

A belga Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője szintén támogatásáról biztosította a tervet.

A német nemzeti bank szerepét betöltő Bundesbank elnöke Axel Weber viszont a javaslattal szemben foglalt állást és úgy vélte, hogy nem új intézményre, hanem a már meglévő intézkedések betartásának megkövetelésére lenne szükség, mert - mint fogalmazott - az euróra vonatkozó stabilitási szerződés maradéktalan tiszteletben tartása esetén Görögország sem juthatott volna a csőd szélére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×