Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.93
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Öt százalékkal csökkent tavaly a német GDP

Németországban az elmúlt évben kereken öt százalékkal zuhant a nemzeti össztermelés. Ezzel a második világháború óta a legsúlyosabb válságát élte át Európa legnagyobb gazdasága.

A lehangoló statisztikai adat nem érte teljesen váratlanul a szakértőket, mert a pénzügyi válság hatásai már korábban is közismertek voltak, így a legtöbben 4,8 százalékos visszaeséssel számoltak. Egy évvel korábban még csaknem másfél, 2007-ben pedig 2,5 százalékkal gyarapodott a német nemzeti össztermelés.

A tavalyi öt százalékos csökkenésre vonatkozó adat ellenére a gazdasági élet vezetői derűlátóak, ugyanis a munkanélküliség felszökésétől való aggodalom nem igazolódott be, és a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek köszönhetően már élénkülni kezdett a konjunktúra és az idei kilátások - ha egyelőre szerényen is, de - a válság okozta csapások fokozatos kiküszöböléséről tanúskodnak. Becslések szerint idén már másfél százalékos fellendülésre lehet számítani Németországban.

A konjunktúra alakulásában azonban fontos szerepet játszanak a nemzetközi pénzügyi feltételek, amelyeket az Európai Központi Bank elemzői változatlanul bizonytalannak ítélnek. Így csaknem biztosra vehető, hogy EKB kormányzótanácsának holnap esedékes idei első ülésén változatlan szinten, azaz egy százalékon hagyják a bankok közti kölcsönzésben irányadó központi kamatlábat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×