Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Blue Underwater Sea with Sunlight
Nyitókép: Getty Images / DrPixel

Zseniális módszerrel vonnák ki a légkörből a szén-dioxidot – de súlyos kockázata is van

Egy amerikai startup cég olyan eljárást dolgozott ki, amellyel egyszerre lehet megkötni a légkörben lévő szén-dioxidot, és közben az energiatermeléshez szükséges hidrogént előállítani.

"Olyan technológiát fejlesztettünk ki, amely egyszerre old meg két gondot is. Az egyik a globális felmelegedést okozó szén-dioxid kivonása a légkörből, a másik pedig a teljesen tiszta energiaforrás, a hidrogén előállítása" – nyilatkozott a BBC-nek az Equatic cég vezérigazgatója. Edward Sanders azt is elmondta, hogy az eljáráshoz szükséges áramot ugyancsak a teljesen károsanyag-kibocsátásmentes nap- vagy vizi erőművekben állítanák elő.

Az Equatic már két kísérleti üzemet hozott létre, az egyiket Szingapúrban, a másikat pedig Los Angelesben. Mindkét helyen évente nagyjából 30-40 tonna szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, ami nyolc személyautó egy évi kibocsátásának felel meg. Ez ugyan nem sok, de Szingapúrban már épül egy újabb, az előzőnél százszor nagyobb kapacitású üzem. Bár az igazi előrelépést a kanadai Quebec-ben tervezett létesítmény jelenti majd, amely évente százezer tonnányi szén-dioxidot von el a légkörből, miközben 3600 tonna zöld hidrogént állít elő. Mindehhez egy vízerőmű szolgáltatná az áramot. A 12 hektáros területű üzem a tervek szerint 2026-ban kezd majd működni.

Az amerikai cég egészen zseniális megoldást talált ki a légkörben lévő szén-dioxid megkötésére és hosszú távú tárolására.

Elektromos árammal tengervizet bontanak hidrogénre és oxigénre, miközben savas áram, valamint kalcium- és magnéziumalapú lúgos iszap keletkezik. Ez utóbbi a levegővel érintkezve elvonja a szén-dioxidot és oldott bikarbonát-ionokká, illetve szilárd ásványi karbonátokká alakítja. Ezt aztán visszaengedik a tengerbe, ahol legalább tízezer évig is tárolódhat, mivel ezek meglehetősen stabil vegyületek. Csak akkor szabadulhat fel belőlük a szén-dioxid, ha 900 Celsius-fok fölé hevítik.

A nagy újítás abban van, hogy a tengervizet közvetlenül tudják oxigénre és hidrogénre bontani, anélkül, hogy a folyamot melléktermékeként mérgező klórgáz is keletkezne. Márpedig a tenger sótartalma miatt ezt eddig csak úgy lehetett megoldani, ha előbb sótalanították a vizet, ami sok energiát emésztett fel. A vízbontáshoz az Equatic ráadásul olyan különleges elektródát fejlesztett ki, amely nem tartalmaz platinát, ugyanis ez a nemesfém csak korlátozottan áll rendelkezésre, így ez akadályozná a módszer elterjedését. A folyamat közben létrejövő savas áramot kőzettel fogatják fel, ami semlegesíti azt, és ezt ugyancsak visszaengedik a tengerbe.

Itt kezdődnek a bajok,

ugyanis számos tudós szerint kiszámíthatatlan következményekkel járna, ha ilyen anyagokat nagy mennyiségben az óceánokba eresztenének. A Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ (Ciel) egyik kutatója azt mondta a BBC-nek, hogy az Equatic módszere megváltoztathatja a tengerek kémiai összetételét ezzel pedig befolyásolná a vízben lévő táplálék mennyiségét és milyenségét, ami aztán hatással lehet az élővilágra. Mary Church szerint állat-, illetve növényfajok tűnhetnek el és ezzel felborulna a Föld legnagyobb ökoszisztémája.

Sajátos módon a bolygónk felszínét borító óceánok már így is komoly szerepet játszanak a túlzott szén-dioxid-kibocsátás okozta káros hatások enyhítésében. Egyrészt felfogják a felmelegedő légkör hőjének jelentős részét, másrészt a tengerek megkötik a légkörbe kibocsátott szén-dioxid negyedét. Azzal, ha egy az Equatic cégéhez hasonló módszerrel beavatkozunk ebbe a rendszerbe, lehet, hogy sokkal nagyobb bajt okozunk, mint amennyi hasznot a légkörből elvont és az óceánokba temetett szén-dioxiddal hajtanánk – figyelmeztetett Asbjørn Torvanger, a norvég Nemzetközi Éghajlatkutató Központ kutatója.

De van még egy komoly gond a szén-dioxid eltávolításával.

Az, hogy a megoldás hamis látszatát kelti. Arra ösztönözheti az emberiséget, hogy ne fordítson figyelmet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, hiszen a légkörből majd úgyis kivonjuk a káros gázokat. Márpedig azt az Equatic vezetői is elismerik, hogy még ha sikerülne is a kanadaihoz hasonló méretű legalább 1200 üzemet létesíteniük, akkor csak a kibocsátott szén-dioxid legfeljebb 20 százalékát sikerülne kivonni. Viszont ehhez a Földön 2023-ban előállított összes áram legalább fele kellene. Bár a folyamat közben termelődő hidrogénnel is lehetne áramot fejleszteni, de az csak a felhasznált mennyiség harmada lenne.

Ugyanakkor Sifang Chen a Carbon180 elnevezésű tudományos és innovációs tanácsadó cég vezető munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy minden szén-dioxid elvonó eljárást csak nagyon szigorú hatástanulmányok készítését követően lehetne alkalmazni, mivel van négy olyan kihívás, amelyekre egyelőre nincsenek megfelelő válaszaink. Ezek a folyamatok megfelelő irányítása, a szükséges tudásbázis kicsinysége, a környezetvédelmi hatások széles körű figyelemmel kísérése, és a szén-dioxid-eltávolítás környezeti, társadalmi hatásai.

Egyik kollégája, Charlotte Levy viszont úgy vélte: "Ezzel együtt mégiscsak szükség van az Equatic és a hozzá hasonló cégek munkájára, mert máskülönben lehetetlen megállítani a Föld légkörének fokozatos melegedését." Mint mondta, úgy kell erre az eljárásra tekinteni, mint a sok hasznos módszer egyikére, miközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy szigorúan korlátoznunk kell a szén-dioxid-kibocsátást is.

"Bármilyen módszer, ami a jelenlegi szén-dioxid mennyiséget csökkentheti, jobb, mint az, ha semmit sem teszünk" – tette hozzá

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×