Infostart.hu
eur:
360.65
usd:
316.6
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pixabay

A klónozott birka után génszerkesztett csirkékkel álltak elő

Úgy módosították a madarak DNS-ét, hogy ellenállóak legyenek a rettegett betegséggel szemben.

Új bejelentést tett az Edinburgh-i Egyetem kutatóközpontja, ahol annak idején, 1996-ban megszületett Dolly bárány, a világ első testi sejtből klónozott emlőse. A tudósok most génszerkesztés segítségével olyan csirkéket hoztak létre, amelyek ellenállóak a madárinfluenzával szemben.

A madárinfluenza az egész világon jelentős gazdasági károkat okoz, ugyanis azokon a telepeken, ahol megjelenik a betegség, a teljes állományt le kell ölni. Ráadásul a kórokozó emberre is átterjedhet, és akár halálos kimenetelő megbetegedést is okozhat - írja az El Pais beszámolója alapján a hvg.hu.

Nagyon nehéz védekezni a vírus ellen, mivel a szervezet által felismert fehérjéje gyorsan mutálódik.

Emiatt módosították a kutatók a szárnyasok DNS-ének egy kis szakaszát, hogy megelőzzék a betegség kialakulását.

Ahhoz, hogy az influenza A szaporodni tudjon a szervezetben, szüksége van az ANP32A fehérjére. Az egyetem kutatója, Mike McGrew és csapata úgy alakította át a csirkék csírasejtjeiben a fehérjetermelésért felelős gént, hogy az így világra jött állatok szinte teljesen ellenállóak legyenek a madárinfluenzával szemben.

A tudósok szerint 10 alanyból 9 nem kapta el a betegséget.

Érdekes viszont, hogy egy későbbi vizsgálat során, amikor ezerszeres dózisban kapták meg a vizsgált csirkék a kórokozót, 10-ből 5 fertőződött meg.

A csapat szerint a vírus ismételten alkalmazkodott a változáshoz, és átállt két másik, ugyanabból a családból származó fehérjére, ezt viszont kevésbé hatékonyan tudta megtenni. A kutatás során két másik gént is megpróbáltak módosítani, de kiderült, hogy ez már hátrányosan befolyásolná a állatok növekedését és szaporodását.

Az eredmények azt mutatják a publikáció szerint, hogy a jövőben képesek lehetünk a madárinfluenzára immunis szárnyasok létrehozására, jelentősen visszaszorítva ezzel a betegséget.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×