Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
319.28
bux:
151617.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Digital generated image of semi transparent red COVID-19 cell with blue glowing omicron sign inside. Covid 19 omicron variant concept.
Nyitókép: Andriy Onufriyenko/Getty Images

Fontos közlés: így veszik fel a harcot az omikronnal az oltások

Megerősítették azt is, hogy az új vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek.

Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Az Európai Unió amszterdami székhelyű gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség közleményében a többi között úgy fogalmazott: tanulmányok szerint az omikron vírusváltozat esetében a koronavírus okozta, tünetekkel járó betegségek elleni vakcinák hatékonysága valamivel alacsonyabb és idővel csökken is, a többi vírusváltozathoz képest.

Kiemelték ugyanakkor: noha az omikron fertőzőbbnek mutatkozik, mint a koronavírus más változatai, a vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek.

A kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada

- hívta fel a figyelmet az EMA közleménye.

A vonatkozó tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak - olvasható a kommünikében.

Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló vakcinák csökkentik a kórházi kezelés, vagy a halálozás kockázatát a terhes anyák esetében is anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának, vagy károsítanák a születendő babát. A koronavírus ellen szájon át adható és intravénás szerek pedig megőrzik hatékonyságukat az omikronnal szemben is, és segíthetnek korlátozni a betegségek lefolyását.

Az EMA hangsúlyozta: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Erőfeszítéseket kell tenni a jelenleg nem oltott vagy részlegesen beoltottak arányának növelésére, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására - hangsúlyozta a szervezet.

Az uniós gyógyszerügynökség továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus elleni oltóanyagok hatékonyságára vonatkozó legfrissebb adatokat, beleértve az omikron variáns okozta betegséget is - tették hozzá közleményükben a szervezet szakemberei.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészi megbízatása augusztus 25-én szűnt meg, alig több mint egy évvel a kilencéves mandátum kezdete után, azóta Lajtár István legfőbb ügyész helyettes gyakorolja a legfőbb ügyészi jogkört. Baka András köztársasági elnök előzetes pártegyeztetés nélkül választott jelöltet, és szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt javasolta az ügyészség élére. Magyar Péter miniszterelnök kijelentette, hogy a Tisza-frakció nem fogja megszavazni Szathmáryt és megkérte a köztársasági elnököt, hogy  a A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora érdeklődés övezi a legfőbb ügyész kiválasztását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×