Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre – olvasható Orbán Zoltán MME-szóvivő sajtóközleményében.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november–decemberi kezdetekor a hazai vonulók és részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy–két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül,

nemhogy látni, hallani is alig lehet az énekesmadarak jelzőhangjait,

és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Az etetőket látogató madarak viselkedésének nemcsak ilyen évenkénti eltérései vannak, a bioritmus egy-egy évadon, sőt egy-egy órán belül is jelentősen eltérő lehet, amiről itt lehet részletesen olvasni: