Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.63
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pexels.com

Az unió újra nekiáll az egységes telefontöltők ügyének

Egy évtizede nem tudja elérni az Európai Unió, hogy a gyártók egységes töltőt készítsenek a mobiltelefonokhoz. Egy jogszabálytervezetnek idén nyárra kellett volna elkészülnie, de könnyen lehet, hogy hamarabb lesz vezeték nélküli töltés, mint törvény.

Az európaiak minden évben 51 ezer tonna, fejenként 6 kilogramm telefontöltőt dobnak ki a szemétbe, kizárólag azért, mert az egyébként sértetlen régi kábel nem passzol az új készülékükhöz. Ez hatalmas mennyiségű elektronikai hulladék, ami jelentősen károsítja a környezetet. Ennek ellenére az Európai Unió már több mint tíz éve sikertelenül próbálja rávenni a gyártókat, hogy használjanak egyforma töltőkábeleket.

Először 2009-ben szólították fel őket arra, hogy alkalmazzanak egységes megoldást, ami akkor még a micro-USB volt, ellenkező esetben jogi eljárást indítanak ellenük,

de semmi sem történt.

Pontosabban annyi, hogy míg tíz évvel ezelőtt még 30-féle töltő létezett, mára már csak három maradt: a már említett micro-USB, az androidos telefonok többségénél használt USB-C és az iPhone-okra kifejlesztett Lightning.

Az Európai Parlament 2014-ben újra nekirugaszkodott ennek az akadálynak, és kiadott egy állásfoglalást. Idén januárban pedig fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal eldöntötte, hogy egységes töltőkábelek kifejlesztésére kötelezi a gyártókat. Azt is előírnák, hogy

ne kelljen minden egyes új telefon mellé új töltőt is vásárolni,

ha a régi is jó hozzá, de emiatt ne legyen árnövekedés sem.

„Egyik kezdeményezője vagyok, több néppárti európai parlamenti képviselőtársammal annak, hogy ismét uniós napirendre tudtuk vetetni ezt a fontos témát – fogalmazott az InfoRádiónak Tóth Edina fideszes EP-képviselő, hozzátéve, hogy egy határozati szöveget is el kívánnak fogadtatni. – Az Európai Bizottság pedig meg fogja vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a közeljövőben akár egy jogszabálytervezetet terjesszen be ebben a témakörben.”

Az uniós törvényhozás azt szerette volna, ha az Európai Bizottság már idén nyárra elkészíti a tervezetet, ez azonban nem történt meg, vélhetően a koronavírus-járvány miatt, de valószínűleg közrejátszott benne az iparági lobbi ellenkampánya is. Az Apple például azért nem szeretne egységes töltőt, mert az nem az általa kitalált Lightning, hanem a nagyobb helyigényű, tehát más funkciók helyét elfoglaló USB-C lenne. A cég szerint egyébként az elektronikai hulladék mennyisége éppen az innovációt korlátozó, egységes töltő miatt nőne tovább.

Nyilván üzleti érdekek is vezérlik őket,

fűzte mindezekhez Bognár Csaba, a Mobilaréna főszerkesztő-helyettese. „Az Apple a renitens ebben a történetben, hiszen neki alapvetőn jó üzlet az, hogy saját csatlakozója van, a Lightning, mert így az azt használó kiegészítő gyártóktól mindenféle díjakat be tudnak zsebelni. Tehát pénzt vesztenének, ha nekik is át kellene állniuk C-típusú USB-re” – magyarázta.

A szakértők egyébként egyetértenek abban, hogy az igazi megoldást nem az egységes töltő, hanem a vezeték nélküli töltéstechnológiájának kidolgozása és elterjedése jelentené, hiszen a legjobb hulladék az, amit nem is állítunk elő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Donald Trump magyar idő szerint ma hajnalban tartotta hagyományos évértékelőjét a Kongresszus előtt, az amerikai elnökök State of the Union-beszédét jellemzően fanfár övezi Washington D.C.-ben. A felhajtás felszíne alatt azonban súlyos dilemmára keresik a megoldást a Trump-adminisztráció berkeiben: hetek óta folyik a vita egy Irán elleni potenciális katonai beavatkozásról. Habár az iráni külügyminiszter holnap Genfben tárgyal az Egyesült Államok képviselőivel a síita állam atomprogramjáról, az amerikai légierő a 2003-as iraki háború óta nem összpontosított annyi pusztító erőt a Közel-Keletre, mint most. A háborús esélylatolgatást – a tárgyalás kimenetelén túl – számos külföldi tényező befolyásolhatja, például Izrael vagy az arab partnerek lobbizása az egyik, illetve másik irányba, de érdemes az amerikai hátország dinamikáiról is szót ejteni. Mekkora egy Irán elleni támadás támogatottsága odahaza, és végleg kiábrándulhatnak Trumpból a saját szavazói, ha háborúzni kezd?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×