Infostart.hu
eur:
354.43
usd:
311.31
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Ritka jelenség: 35 éve nem volt ilyen

Egyszerre lesz szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás is szerdán.

Igen ritka, hogy a kék hold, vagyis egy naptári hónapon belül a második telihold egybeesik a holdfogyatkozással, valamint azzal, hogy az égitest pályájának a földközeli pontjához ér. Ilyen utoljára 1982. december 30-án volt - mondta Noah Petro, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) washingtoni Goddard űrközpontjának tudósa.

Szerda délután, magyar idő szerint 14.27-kor lesz a legteljesebb a telihold.

A "kék hold" két és fél évente rendszeresen előfordul, idén január elsején volt a havi első holdtölte, szerdán újabbat láthatunk.

A szerdai kék hold egyben szuperhold is lesz, ekkor ér ugyanis az égitest a perigeumra, vagyis pályája földközeli pontjára.

A szuperhold nagyjából 14 százalékkal fényesebb a szokásosnál - tette hozzá a NASA szakembere.

Holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a hold elhalad bolygónk árnyékában, ez több órán át, délután 12.48-tól 14.29-ig fog tartani a NASA csillagászai szerint.

A teljes holdfogyatkozás az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken lesz megfigyelhető.

Az eseményt vérholdnak is nevezik, mert ilyenkor az égitestet vérvörös színben mutatja a földi légkörön áthaladó fény.

Petro elmondta, hogy a holdfogyatkozás a Hawaiion kutató csillagászoknak remek alkalom arra, hogy megfigyeljék, mi megy végbe az égitest felszínén, amikor a napfény 100 Celsius-fokos hőségéből hirtelen a sötétség -153 fokos hidegébe ér.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×