Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.17
bux:
140966.39
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Érzéketlenné válik az agy a hazudozásra

A kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben - derült ki a University College London (UCL) szakembereinek új tanulmányából.

A Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány az első, amely tapasztalati úton szerzett bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az önérdeket szolgáló kis füllentések egyre nagyobb hazugságokhoz vezetnek, és leírja, hogy mi is játszódik le ilyenkor az agyban - írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

A kutatók 80 önként jelentkező agyát vizsgálták meg, miközben az alanyok olyan feladatokban vettek részt, amelyekben személyes nyereségük érdekében kellett hazudniuk.

A szakemberek arra jutottak, hogy az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet játszó amigdala nevű agyi terület akkor volt a legaktívabb, amikor az emberek először hazudtak. Ahogy aztán a hazugságok egyre nagyobbak lettek, úgy az amigdala válaszreakciója egyre csökkent.

Az eredmények szerint minél nagyobb volt a visszaesés az amigdala aktivitásában, annál nagyobb hazugságra lehetett számítani a jövőben.

"Amikor önös érdekből hazudunk, az amigdalánk negatív érzelmet szabadít fel, ami korlátozza a hazugságunk mértékét" - magyarázta Tali Sharot, a tanulmány egyik szerzője.

Mint hozzátette: "Amikor azonban tovább folytatjuk a hazudozást, ez a válaszreakció egyre gyengül, és minél nagyobb a gyengülés mértéke, annál nagyobbakká válnak a hazugságok".

A vizsgálatot vezető Neil Garrett szerint a mostani tanulmány során ugyan csak a hazudozást vizsgálták, de ugyanezek az eredmények lehetnek érvényesek a kockázatvállalás és az erőszakos viselkedés esetében is.

A tanulmány az emberi és állategészségügyi kutatásokat támogató Wellcome Trust karitatív szervezet és a Center for Advanced Hindsight (Utólagos Bölcsesség Központja) közreműködésével készült.

Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Kitűzték a francia elnökválasztás időpontját, Macron leváltása az áhított európai egységet is veszélyeztetheti

Kitűzték a francia elnökválasztás időpontját, Macron leváltása az áhított európai egységet is veszélyeztetheti

A következő francia elnökválasztás időpontjának kijelölésével kezdetét veheti a verseny Emmanuel Macron utódlásáért. A legnagyobb figyelem egyelőre a jobboldali Nemzeti Tömörülésre irányul, hiszen az EU-szkeptikus párt győzelme jelentősen befolyásolhatná az uniós döntéshozatalt. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények tükrözik majd a végeredményt, mivel a francia kétfordulós választási rendszer korábban többször is átírta az első forduló után kialakult erőviszonyokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×