Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
312.38
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Nyílt napot tart a balatoni ökológiai kutatóközpont Tihanyban

Nyílt napra várják a Balatont szeretőket és a tó kutatása iránt érdeklődőket pénteken a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetébe - tájékoztatta az intézet tudományos munkatársa hétfőn az MTI-t.

Takács Péter közölte, a reggel kilenc órától délután négyig tartó programokra gyermekeket és felnőtteket is várnak. Az érdeklődők az intézet parkjában a parti öv halaival és a szemmel látható gerinctelen élőlényekkel ismerkedhetnek, és azt is megnézhetik, hogy milyen műszerekkel végzik a terepmunkát a központ munkatársai.

A laboratóriumokban látható lesz az országban csak kevés helyen fellelhető konfokális lézer mikroszkóp is.

Két tudományos előadást is tartanak: Vörös Lajos és Somogyi Boglárka a Balaton életének alapjait adó mikroszkopikus algákról beszél, a Balaton-kutatás és az intézet történetét az igazgató, G. Tóth László mutatja be. A rendezvényen levetítik a kutatóintézetről szóló rövidfilmet és kiállítás is kíséri a programokat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×