Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.89
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Négy új vezető az MTA kutatóintézet-hálózatában

Három főigazgatói és egy igazgatói poszton történik változás 2016. január 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóközpontjaiban és -intézeteiben, öt kutatóközpontban pedig az eddigi főigazgatók folytatják munkájukat.

Az akadémia nyolc kutatóközpontjában - a Bölcsészettudományi, a Csillagászati és Földtudományi, az Energiatudományi, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi, az Ökológiai, a Társadalomtudományi, a Természettudományi, valamint a Wigner Fizikai Kutatóközpontban -, továbbá az MTA Atommagkutató Intézetben jár le ez év végén a főigazgatók, illetve az igazgató megbízatása - közölte az akadémia kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az MTA elnöke pályázatot írt ki a főigazgatói és igazgatói álláshelyek betöltésére. Valamennyi felhívásra érkezett legalább egy érvényes pályázat az augusztus 28-i határidőig; a Bölcsészettudományi, az Ökológiai Kutatóközpont és a Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatói posztjára a jelenlegi vezetőkön kívül más nem pályázott.

Az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) a pályázatok elbírálására kilenc, öttagú eseti bizottságot kért fel. Az eseti bizottságok az AKT számára jelentést készítettek, a tanács pedig kialakította állásfoglalását. Mindezek alapján a kinevezendő jelöltek személyére az MTA főtitkára tett javaslatot az akadémia elnökének, aki a közalkalmazotti törvénynek megfelelően döntött a főigazgatók és igazgatók személyéről.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója 5 évig továbbra is Fodor Pál, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközponté pedig szintén 5 évig a főigazgatói posztot jelenleg is betöltő Lévai Péter lesz. Horváth Ákos marad újabb 5 évig az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója, Fazekas Károly pedig ugyancsak 5 évig az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközponté. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont vezetésére a következő 3 évre Báldi András kapott megbízást, így ő is folytathatja korábban megkezdett munkáját.

Új vezetőként kerül az MTA Atommagkutató Intézet igazgatói posztjára Dombrádi Zsolt, míg az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatói megbízatását Szarka László Csaba vehette át. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont új főigazgatója Rudas Tamás, az MTA Természettudományi Kutatóközpont új főigazgatója pedig Pokol György lesz.

A kilenc vezető hétfőn vette át megbízólevelét az MTA székházában.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×