A majom 15 millió éves koponyája 1997-ben került elő Kenyában, a Viktória-tó egyik szigetén, ám amerikai és német kutatók csupán most vizsgálták meg modern képalkotó berendezéssel és készítették el az állat 3D-s agymodelljét. A kutatások eredményeit a Duke Egyetem és az Új-Mexikói Állami Egyetem, valamint a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet tudósai a Nature Communications legújabb számában ismertetik.

A vizsgálatok kimutatták, hogy testméretéhez képest milyen kicsi volt a Victoriapithecusok agytérfogata, amely mindössze 36 köbcentiméter volt. Ez alig a fele a ma élő, hasonló testméretű majmok agytérfogatának - olvasható a PhysOrg hírportálon.

A CT ugyanakkor kimutatta, hogy apró méretéhez viszonyítva meglehetősen összetett volt az óvilági majmok agya, amelynek felületén elkülöníthetők a barázdák és a tekervények. Különös fejlettséget ért el a szaglópálya információit elsődlegesen feldolgozó központ, a szaglógumó (bulbus olfactorius), amelynek mérete a feltételezett háromszorosa volt.

"Valószínűleg jobb volt a szaglása, mint a ma élő főemlősöké, amelyeknek viszonylag nagy az agyuk, ugyanakkor parányi a szaglógumójuk. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy ahogy fejlődött a látás, csökevényesedett a szaglás" - ismertette Lauren Gonzales, a Duke Egyetem kutatója.

A Victoriapithecusoknak azonban nem kellett választaniuk a látás és a szaglás között, mindkét érzékelő szervük meglehetősen fejlett volt.

A lelet segít eldönteni egy régóta húzódó tudományos polémiát, ugyanis fosszilis leletek hiányában a kutatók régóta vitáznak azon, hogy vajon először a térfogat növekedett-e meg, majd vált összetettebbé az agy szerkezete, vagy fordítva. A Victoriapithecus esete azonban azt bizonyítja, hogy a folyamat másként is elképzelhető.

"Az agy térfogata és az agy komplexitása egymástól függetlenül is fejlődhet" - emelte ki Brenda Benefit, az Új-mexikói Állami Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője, aki annak idején kollégájával fedezte fel a koponyát.