Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szakmai vezetőnek is magyar szakembert választott a Mensa

Kovács Kristóf személyében szakmai vezetőnek is magyar szakembert választott a nemzetközi Mensa egyesület, amely a hét végén Balanyi Bibianát választotta elnökévé. Július 1-jétől így a szakmai és a szervezeti vezetés is magyar kézben lesz a világ mintegy 75 országában 130 ezer kiemelkedő IQ-jú tagot számláló nemzetközi szervezetben.

A világ legmagasabb intelligenciájú embereit tömörítő nemzetközi Mensa magyar tagja, a Mensa HungarIQa Egyesület szerdai tájékoztatása szerint Kovács Kristóf felügyelő pszichológusként fogja segíteni Balanyi Bibiána munkáját.

Balanyi Bibiána egyébiránt a nemzetközi Mensa eddigi legfiatalabb vezetője, és csak a harmadik nő, aki elnyerte ezt a tisztséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

"Általában angol és amerikai Mensa-tagok közül kerül ki a nemzetközi Mensa elnöke. Ennek több oka is van: elsősorban az angolszász hagyomány, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy az amerikai Mesának csaknem 50 ezer tagja van, a brit Mesának pedig 30 ezer" - jegyezte meg Balanyi Bibiána.

A Mensa a legintelligensebb embereket keresi, nemzetközi egyesület, amelynek 46 országban van tagszervezete, de a világ további 30 országában élnek még mensások. A tagság egyetlen kritériuma egy felügyelő pszichológus által jóváhagyott intelligencia teszten olyan eredmény elérése, amely jobb, mint az emberek 98 százalékáé. Tulajdonképpen száz emberből kettőt keresünk - fejtette ki a szervezet tagsága által demokratikusan megválasztott új elnök. Hozzáfűzte még, hogy a Mensa független, egyetlen országban sem kötelezi el magát egyetlen vallás, ideológia vagy politika mellett vagy ellen sem.

A nemzetközi szervezet élére kerüléshez fontos volt, hogy tíz évig vezette a magyar Mensa szervezetet, sikerült jó kapcsolatot kiépítenie a más országbeli Mensa-szervezetek vezetőivel, emellett fordítóként jól beszél angolul, és a magyar mensások támogatását is maga mögött tudhatta - mesélte az elnökséghez vezető útról.

A nemzetközi szervezet elnökeként össze kell fognia és irányítania kell a nemzetközi elnökség munkáját. Továbbá vezetnie kell a Mensa szervezetek elnökeinek évente megrendezett találkozóját, és szerepet játszik a Mensa további irányvonalának kialakításában is - vázolta fel leendő feladatait a következő két évben.

Balanyi Bibiána úgy értékelte, hogy elnökké választása nem csak számára elismerés, de Magyarország és a magyar Mesa sikere is. Mint mondta: az utóbbi húsz évben a magyar szervezet a növekedésével, a programjaival vívott ki magának hírnevet a nemzetközi szervezeten belül.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×