Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A bronzkorban alakult ki az eurázsiai népek mai génkészlete

A bronzkorban alakult ki az eurázsiai népek mai génkészlete - derült ki az eddigi legkiterjedtebb mintavételen alapuló nemzetközi archeogenetikai és régészeti projektnek köszönhetően, amelyben az MTA BTK Régészeti Intézetének, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek és a Szegedi Tudományegyetemnek a tudósai is részt vettek.

"A bronzkor, vagyis a körülbelül Kr.e. 3000-től 1000-ig terjedő időszak rendkívül eseménydús fejezet volt Eurázsia történetében. A Közel-Keletről érkező földműves-állattartó népességek ekkorra már javarészt kiszorították a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségeket.

Demográfiai modellszámítások szerint a Kr. e. 2. évezred elejére mintegy nyolcmillió ember élhetett a tágabb értelemben vett Európa területén, vagyis az Uráltól a Brit-szigetekig. Ez nagyjából a századrésze a ma ugyanitt élő népességnek - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján, a Nature-ben megjelent tanulmányt ismertető összefoglalóban.

Ez a nyolcmillió ember, valamint egyre szaporodó leszármazottaik az évszázadok során nem mindig maradtak meg a helyükön, de az ismeretek, innovációk - például egy újfajta bronzöntési technika vagy építkezési mód - is gyorsan terjedhettek ebben a közegben.

A bronzkori ember elképesztő mennyiségű emléket hagyott maga után a földben, ez a leletgazdagság pedig hatalmas feladat elé állítja a régészeket: közvetlen írásos emlékek híján, kizárólag e leletek alapján felrajzolni az emberi közösségek és az innovációk vándorlásának térképeit. Márpedig e két térkép sokszor igencsak eltér egymástól.

A dán Geogenetikai Központ és a svéd Göteborgi Egyetem vezette nagyszabású projekt keretében 101 eurázsiai, köztük négy magyarországi (Érd, Százhalombatta, Battonya, Szőreg) lelőhely anyagát vizsgálták. A magyar szakemberek olyan leletanyaggal tudtak hozzájárulni a munkához, amely saját fontos kérdéseikre is válaszokat kínál.

A minden eddiginél nagyobb számú ősi DNS-minta vizsgálatával elvégzett archeogenetikai és régészeti kutatás eredményeképpen kiderült, hogy a korábbi, nyugat felé irányuló népességáramlást követően egy keleti irányú visszaáramlás következhetett be. Ennek nyomán alakult ki Kr. e. 2000 körül az Urál-vidéki Szintasta-kultúra, majd az ebből kifejlődő Andronovo-kultúra, amelynek népességét a genetikai vizsgálatok szerint később felváltották a Kelet-Ázsiából érkező csoportok.

Az archeogenetikai vizsgálatok révén felismert népességmozgások, a régészeti leletekből rekonstruált kulturális jellemzők és az ezeknek megfeleltethető későbbi írásos emlékek alapján a friss tanulmány szerzői valószínűsítik, hogy az indoeurópai nyelvek az úgynevezett gödörsíros kurgánok (Jamnaja-) népességéből kiindulva ebben az időszakban terjedtek el Eurázsiában.

Mindez kézenfekvő magyarázatot adhat az egyik legrégebbi indoeurópai nyelv, a tokhár eredetére, amelyet egy, a Jamnaja-népességgel genetikailag erős rokonságot mutató, Távol-Keletre szakadt csoport, az afanaszjevói kultúra elterjedési területén beszéltek.

A bonyolult népességmozgások kimutatása mellett a kutatás talán legfontosabb átfogó eredménye, hogy az eurázsiai népekben ma megfigyelhető génkészlet lényegében a bronzkorban alakult ki.

A tanulmány két izgalmas mellékszálat is tartogat. A kutatók a vizsgált egyének genetikai adataiból arra következtettek, hogy Európában a bronzkorban terjedtek el igen gyors ütemben azok a génváltozatok, amelyek a világos bőrszínhez köthetők.

Kiderült, hogy az európai lakosságban ma nagy arányban jelen levő felnőttkori tejcukor-tolerancia még a bronzkorban sem volt elterjedt, vagyis, több ezer évvel frissebb "szerzemény", mint azt korábban feltételezték. Mindeddig ugyanis úgy vélték, hogy már a Közel-Keletről, illetve a Balkánról beáramló újkőkori földművesek rendelkeztek ezzel a képességgel.

Címlapról ajánljuk
Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×