"A bronzkor, vagyis a körülbelül Kr.e. 3000-től 1000-ig terjedő időszak rendkívül eseménydús fejezet volt Eurázsia történetében. A Közel-Keletről érkező földműves-állattartó népességek ekkorra már javarészt kiszorították a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségeket.

Demográfiai modellszámítások szerint a Kr. e. 2. évezred elejére mintegy nyolcmillió ember élhetett a tágabb értelemben vett Európa területén, vagyis az Uráltól a Brit-szigetekig. Ez nagyjából a századrésze a ma ugyanitt élő népességnek - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján, a Nature-ben megjelent tanulmányt ismertető összefoglalóban.

Ez a nyolcmillió ember, valamint egyre szaporodó leszármazottaik az évszázadok során nem mindig maradtak meg a helyükön, de az ismeretek, innovációk - például egy újfajta bronzöntési technika vagy építkezési mód - is gyorsan terjedhettek ebben a közegben.

A bronzkori ember elképesztő mennyiségű emléket hagyott maga után a földben, ez a leletgazdagság pedig hatalmas feladat elé állítja a régészeket: közvetlen írásos emlékek híján, kizárólag e leletek alapján felrajzolni az emberi közösségek és az innovációk vándorlásának térképeit. Márpedig e két térkép sokszor igencsak eltér egymástól.

A dán Geogenetikai Központ és a svéd Göteborgi Egyetem vezette nagyszabású projekt keretében 101 eurázsiai, köztük négy magyarországi (Érd, Százhalombatta, Battonya, Szőreg) lelőhely anyagát vizsgálták. A magyar szakemberek olyan leletanyaggal tudtak hozzájárulni a munkához, amely saját fontos kérdéseikre is válaszokat kínál.

A minden eddiginél nagyobb számú ősi DNS-minta vizsgálatával elvégzett archeogenetikai és régészeti kutatás eredményeképpen kiderült, hogy a korábbi, nyugat felé irányuló népességáramlást követően egy keleti irányú visszaáramlás következhetett be. Ennek nyomán alakult ki Kr. e. 2000 körül az Urál-vidéki Szintasta-kultúra, majd az ebből kifejlődő Andronovo-kultúra, amelynek népességét a genetikai vizsgálatok szerint később felváltották a Kelet-Ázsiából érkező csoportok.

Az archeogenetikai vizsgálatok révén felismert népességmozgások, a régészeti leletekből rekonstruált kulturális jellemzők és az ezeknek megfeleltethető későbbi írásos emlékek alapján a friss tanulmány szerzői valószínűsítik, hogy az indoeurópai nyelvek az úgynevezett gödörsíros kurgánok (Jamnaja-) népességéből kiindulva ebben az időszakban terjedtek el Eurázsiában.

Mindez kézenfekvő magyarázatot adhat az egyik legrégebbi indoeurópai nyelv, a tokhár eredetére, amelyet egy, a Jamnaja-népességgel genetikailag erős rokonságot mutató, Távol-Keletre szakadt csoport, az afanaszjevói kultúra elterjedési területén beszéltek.

A bonyolult népességmozgások kimutatása mellett a kutatás talán legfontosabb átfogó eredménye, hogy az eurázsiai népekben ma megfigyelhető génkészlet lényegében a bronzkorban alakult ki.

A tanulmány két izgalmas mellékszálat is tartogat. A kutatók a vizsgált egyének genetikai adataiból arra következtettek, hogy Európában a bronzkorban terjedtek el igen gyors ütemben azok a génváltozatok, amelyek a világos bőrszínhez köthetők.

Kiderült, hogy az európai lakosságban ma nagy arányban jelen levő felnőttkori tejcukor-tolerancia még a bronzkorban sem volt elterjedt, vagyis, több ezer évvel frissebb "szerzemény", mint azt korábban feltételezték. Mindeddig ugyanis úgy vélték, hogy már a Közel-Keletről, illetve a Balkánról beáramló újkőkori földművesek rendelkeztek ezzel a képességgel.