A Marylandi Egyetem, a Virginiai Egyetem, valamint a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) csillagászai eredményeiket a Nature tudományos folyóiratban ismertetik.

A NASA másik infravörös űrteleszkópja, a Spitzer segítségével 2009-ben fedezték fel a gigantikus képződményt. Ezt megelőzően a csillagászoknak a Szaturnusz 7 fő gyűrűjéről volt tudomásuk, amelyeket A-tól E-ig betűkkel jelöltek meg.

A legkülsőbb gyűrűt ugyanis olyan parányi részecskék alkotják, és anyaga annyira diffúz, hogy alig-alig vehető észre a látható fény tartományában. A képződmény felfedezésekor a tudósok azt feltételezték, hogy a gyűrű kétszázszor haladja meg a bolygó sugarát, a WISE segítségével történő vizsgálatok során viszont a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy 270-szer nagyobb, mint a Szaturnusz rádiusza.

Ez azt jelenti, hogy a gigantikus struktúra a Szaturnusztól 6,5 millió kilométerre kezdődik és 16 millió kilométeres távolságban végződik. A legkülső gyűrű tízszer nagyobb, mint a képződmény felfedezéséig a legnagyobbnak tartott E-gyűrű - olvasható a PhysOrg hírportálon.

A gyűrűt a bolygótól elválasztó nagy távolság miatt a kutatók úgy vélik, hogy egy nagyon idős, több milliárd éves szerkezetről van szó. A csillagászok feltételezése szerint anyaga Phoebe-ből, a Szaturnusz holdjából ered.

A legnagyobb gyűrű felfedezését megelőzően a tudósok sokkal valószínűbbnek tartották, hogy a bolygótól ekkora távolságban a holdak által kibocsátott anyagból egy újabb hold, mintsem egy újabb gyűrű formálódik, ám a jelek szerint ezeket az elméleteket újra kell gondolni. A Szaturnusz és a Jupiter holdjai közötti hasonlóság fényében a kutatócsoport azt is felvetette, hogy utóbbi bolygó is rendelkezhet egy láthatatlan, de masszív gyűrűvel.