Infostart.hu
eur:
386.74
usd:
328.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Űrszemét-megfigyelő központot hozott létre Kína

A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét.

A kínai központi televízió (CCTV) beszámolója szerint a különleges intézményt a Tudományos, Technológiai és Nemzetbiztonsági tárca a Kínai Tudományos Akadémiával együttműködve üzemelteti majd.

Fő feladata az lesz, hogy az ember által űrben hagyott, már nem használatos tárgyakat - működésképtelen műholdakat, eldobott felszerelést, rakétakilövők darabjait -, vagyis az űrszemetet figyelje, kifejezett figyelmet fordítva azokra, amelyek túlzottan is közel kerülhetnek egy-egy még működő objektumhoz, ütközéssel, becsapódással fenyegetve utóbbiakat.

Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben, másodpercenkénti tíz kilométeres átlagos sebességük egy polgári repülőgép sebességének negyvenszerese.

A kelet-ázsiai ország évente átlagosan 30 űrszeméttel kapcsolatos veszélyhelyzetet regisztrál, s 2007 során éppen egy kínai eredetű űrszemét károsított meg egy orosz műholdat.

Növekvő űrbeli jelenléte miatt Kína mind nagyobb veszélynek van kitéve: jelenleg 129 objektumot működtet a kozmoszban, ezek egyike a Tienkung-1 űrállomás, de csak az idei év második felében tíz újabb fellövésre készül, s a következő években is fokozza űrprogramját.

Az új megfigyelőközpont az űrszemét mellett a Földhöz közel keringő tárgyakat is "szemmel" tartja majd, de veszélyhelyzetek esetén bevetendő tervek kidolgozása és végrehajtása, valamint a nemzetközi közösség számára való információszolgáltatás is feladatai között szerepel.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×