Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Életmentő óriás hörcsögpatkányok

Sok mozambiki köszönheti életét az óriás hörcsögpatkánynak, amely éveken át a polgárháborúból hátramaradt taposóaknákat segített felkutatni, most pedig a tuberkulózis kórokozóját azonosítja laboratóriumban.

A nagytestű afrikai rágcsáló sokkal gyorsabb és olcsóbb a laboránsoknál. Egyetlen állat fél óra alatt csaknem 100 köpetből képes kiválasztani a gümőkór baktériumával fertőzött mintákat, ez egy laboránsnak négy napjába telne.

A szegény kelet-afrikai ország fővárosában, Maputóban, az Eduardo Mondlane Egyetemen 2013 óta kilenc idomított óriás hörcsögpatkány (Cricetomys) tesztel köpetmintákat egy belga civil szervezet, az Apopo tbc-programja keretében. Az üvegkalitkába helyezett állatok az eléjük tett köpetek közül kiszagolják a fertőzötteket, és ezt elülső lábuk összedörzsölésével jelzik, amiért valamilyen ínyencséget kapnak jutalmul.

Mozambikban egyre gyakoribb a tuberkulózis, az egészségügyi minisztérium adatai szerint csak tavaly 60 ezren kapták el a betegséget, 10 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A kór gyógyítható, de olyan fejletlen országokban, mint Mozambik, sokszor diagnosztizálatlan marad, és gyakran vezet halálhoz, főleg a HIV-fertőzöttek körében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2013-ban másfél millió ember halt meg gümőkórban a világban. Mozambikban 100 ezer emberre csak hat orvos jut, laboratóriumokból is túl kevés van.

A maputói egyetemi laboratóriumban alkalmazott hörcsögpatkányok jelenleg csak a főváros 15 egészségügyi központjából érkező köpeteket vizsgálják, de a belga segélyszervezet reméli, hogy a programot az ország más részeire is sikerül kiterjeszteni, és a szokatlan diagnosztikai módszert a WHO is elismeri.

Az óriás hörcsögpatkányok a közönséges patkányok rokonai. Méretük vetekszik a kisebb macskákéval, súlyuk elérheti a másfél kilogrammot is, szaglásuk kitűnő. Fél évig tart, amíg beidomítják őket a Mycobacterium tuberculosis baktérium szagának felismerésére, a "kiképzés" 6-7 ezer euróba kerül állatonként.

Az idomítás költsége magasnak tűnhet, de a patkányok még így is sokkal olcsóbbak a hagyományos laboratóriumi műszereknél. Egy kiképzett hörcsögpatkány hat-nyolc évig is használható, és a patkánytesztek megbízhatósága jóval felülmúlja a hagyományos tesztekét: az Apopo adatai szerint a rágcsálók 67 százalékos biztonsággal ismerik fel a tbc kórokozóját, szemben a többi teszt 50 százalékos találati eredményével.

Emilio Valverde, az Apopo-féle tbc-program vezetője szerint a patkányok gyakran kiszimatolják a kórokozót olyan mintákban is, amelyeket hagyományos laboratóriumban előzőleg negatívnak találtak. A program kezdete óta ellenőrzött 35 ezer minta közül 1200 esetben fordult ez elő.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×