Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Rövidzárlat miatt késik a nagy hadronütköztető újraindítása

Egy apró üzemzavar néhány nappal vagy akár hetekkel is késleltetheti az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) e hétre tervezett újraindítását.

A CERN szerdai közlése szerint március 21-én keletkezett rövidzárlat a mágneses rendszerben. Arnauld Marsollier, a szervezet szóvivője kifejtette, hogy egy apró fémdarabot el kell távolítani az egyik mágnes közeléből, mielőtt elindítanák a protonnyalábot. Ha ennek eltávolítása egyszerűen kivitelezhető, akkor csak néhány napot csúszik az LHC újraindítása. Ha nem, akkor a javítás és a gép bemelegítése öt hétig is eltarthat.

A hiba a gép olyan szektorában lépett fel, amely mínusz 271 Celsius fokra van lehűtve. A részecskegyorsító mágnesei ilyen alacsony hőmérsékleten válnak szupravezetőkké, tehát szinte ellenállás nélkül vezetik az elektromosságot. Az LHC rendelkezik a világ legnagyobb hűtőrendszerével.

A késés minimális hatással van csak a tudományos kutatásokra, 2015-öt ugyanis annak szentelték a kutatók, hogy ellenőrizzék a két évig tartó leállás után újraindított gép teljesítményét. A kutatásokat a tervek szerint 2016 és 2018 között végzik.

Frederick Bordry, a CERN részecskegyorsítóért felelős vezetője korábban elmondta, hogy a szinte teljesen megújult LHC-ben immár nyalábonként 6,5 teraelektronvolt (TeV), összességében tehát 13 TeV energián ütköztetik majd a protonokat a korábbi 8 Tev helyett (1 TeV - ezermilliárd elektronvolt). A 27 kilométeres, föld alatti gyűrűben négy ütközési pont van, a protonnyalábok csaknem fénysebességgel száguldanak a részecskegyorsítóban. Az ütközésekről a CERN nagy teljesítményű számítógépei és különleges kamerái a jövőben másodpercenként 40 millió felvételt fognak készíteni az eddigi 20 millió helyett.

A CERN és a hadronütköztető eddigi legnagyobb sikere a Higgs-bozon felfedezése volt. A szervezet 2012-ben közölte, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésükre ahhoz, hogy kijelenthessék, megtalálták a többi részecske tömegéért felelős "isteni részecskét".

A tudósok a jövőben elsősorban a világegyetem 95 százalékát alkotó, még mindig ismeretlen sötét anyag és sötét energia feltérképezésével akarnak foglalkozni.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×