Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Reménykeltőek az AIDS elleni injekció első kísérletei

Reménykeltőek egy AIDS ellen védő szer első kísérletei: az új gyógyszer egyetlen injekciója a jövőben akár három hónapig is védhet a fertőzéstől - derült ki amerikai virológusok makákókkal végzett kutatásából.

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a GSK 744LA jelű szer megvédte a makákókat a halálos SHIV-vírustól, amely az ember és a majom AIDS-kórokozójának hibridje.

A szer hatását és biztonságát emberek esetében még nem vizsgálták, ám David Ho, a kutatást vezető New York-i Aaron Diamond AIDS-kutató Központ munkatársa elmondta: embereket három-négy hónapig védhet a szer, tehát negyedévenként kellene majd beadni.

A kutatás során két hét különbséggel adtak egy-egy injekciót nyolc makákónak, másik nyolc pedig placebóinjekciót adott. Nyolc héten át hetente egyszer juttattak a végbelükbe SHIV-vírust. A szerrel kezelt csoport egyetlen tagja sem kapta el a fertőzést, míg a kontrollcsoport kezeletlen állatai közül mindegyik.

Az új gyógyszer azt a stratégiát követi, amelyet már alkalmaznak olyan emberek védelmében, akik nem betegek, de a fertőzés nagy kockázatának vannak kitéve. Õk antivirális szert kapnak napi egy tabletta formájában.

Ho szerint azonban sokan nem képesek arra, hogy naponta bevegyék az előírt szert, így a hosszan, akár három hónapon át ható injekció ezt a problémát kiküszöbölhetné. Hozzátette, amíg ki nem fejlesztik a HIV-vakcinát, addig az injekció jó átmeneti megoldás lehet.

A kutatás következő lépéseként jövőre klinikai próbákon, emberekkel is tesztelik az új szer hatását és biztonságát.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×