Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.52
bux:
143872.84
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Tüdőtranszplantációra készülnek Budapesten is

Egy-két éven belül Magyarországon is végezhetnek majd tüdőtranszplantációt. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az InfoRádiónak elmondta: ezeket a műtéteket egyelőre Bécsben végzik, itthon a betegek elő - és utókezelése történik.

Losonczy György professzor rendkívüli feladatnak nevezte az utógondozást. Úgy fogalmazott: "ezek a korábban halálra ítélt betegek kapnak egy új szervet, amely egy idegen szervezetből származik és az összes, a transzplantáció után jelentkező probléma hangsúlyozottan jelentkezik."

A professzor kiemelte: ez az időszak rendkívül fontos, az utókezelés a betegek egész további életét meghatározó orvosi eladat. Célja, hogy a szervátültetettek szervezete ne lökje ki az új tüdőt, amely immunológiailag - többé-kevésbé- idegen az ő immunrendszerük számára.

Úgynevezett immunszuppresszív kezelést kapnak - magyarázta Losonczy György - szinte teljesen megbénítják a beteg immunrendszerét. "Mivel az új tüdő már működik, beszívja a környezeti levegőt, nagy veszedelemnek van kitéve. A tüdő jóval nagyobb mértékben veszélyeztetett, mint az összes többi olyan szerv, amelyeknek az átültetését végzik." A kezeléssel tehát egyszerre kell a kilökődést megakadályozni és a védelmet is biztosítani, elejét venni annak, hogy a beteg fertőzésben haljon meg - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója.

Losonczy György professzor arról is beszélt, "az elmúlt 5 évben több mint 50 betegnél történt sikeres tüdőtranszplantáció, 47 élnek közülük, az átültetettek jól vannak, tudnak dolgozni, normális életet élnek."

Szervhiány nincs, különösen azóta, hogy Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója. Hozzátette: "a tüdőátültetések számát az határolja be, hogy a magyar tüdőgyógyászat mennyire válogatja ki, ismeri fel azokat a betegeket, akik alkalmasak lehetnek a beavatkozásra."

Magyarországról elsősorban és hagyományosan a cisztás fibrózisban szenvedő gyerekek, fiatal felnőttek kerültek tüdőtranszplantációra, azonban egyre inkább szélesedik azoknak a betegségeknek a sora, amelyekre megoldást kínálhat a tüdőátültetés és egyre idősebb páciensek számára nyílik meg az átültetés lehetősége. Például egyre több, a dohányzás nyomán kialakuló, népbetegségnek számító COPD- betegek (krónikus obstruktív tüdőbetegség) között is a tüdőtranszplantált.

Jelenleg mintegy tíz beteg vár új tüdőre Magyarországon. Losonczy György professzor elmondta azt is: a Semmelweis Egyetem stratégiai tervei között szerepel, hogy egy-két éven belül Budapesten is végezzenek tüdőtranszplantációt.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×