Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Vizeletből nyert őssejtekből alkotnak fogat kínai tudósok

Sikeresen képeztek emberi foghoz hasonló szöveteket vizeletből nyert őssejtekből kínai tudósok - tette közzé a Kínai Tudományos Akadémia (CAS).

A szövetek fizikai tulajdonságai, rugalmassága és keménysége közel áll az emberi fog szerkezetéhez - idézte a BBC hírszolgálata a CAS keddi közleményét, mely a Cell Regeneration Journal című online szaklapban jelent meg.

Kutatócsoportok a világ minden táján keresik, hogyan lehet pótolni az öregség vagy a rossz szájhigiéné miatt elveszített fogakat. Az őssejt népszerű területe a kutatásoknak, hiszen belőle az emberi test sokféle - egyes őssejtekből mindenféle - szövete előállítható.

A tanulmány szerint a CAS Biomedicina- és Egészségügyi Intézetének Pej Tuan-csing vezette kutatócsoportja az emberi vizeletből nyerte ki az őssejteket. Mivel a kiválasztott víz útja során magával sodor testi sejteket, laboratóriumi eljárással el lehetett különíteni olyanokat, melyeket őssejtté tudtak alakítani. Ezeket egérembrióból vett fogőssejtekkel vegyítették, majd egértestbe ültették a keveréket, amelyből három hét elteltével fogszerű szövet alakult ki.

A szövet tulajdonságai az emberi fogéhoz hasonlóak, zománccal, dentinnel, fogbéllel és fogcementtel rendelkeznek.

"Akadnak problémák a kutatással, például, hogy állati sejteket alkalmaztunk, és a fogzománc sem elég kemény, ám a további tökéletesítés meg fogja ezeket oldani" - mondta Pej.

Hozzátette, hogy a vizeletből nyert őssejtek alkalmasak a páciensre szabott fogszövet, sőt teljes fog kifejlesztésére, a jövőben pedig gyógyszertesztelésre vagy a kutatók álmának valóra váltására, a tökéletes fogregeneráló kezelésekre is megfelelő lehet.

Jamanaka Sinja, a Kiotói Egyetem munkatársa 2012-ben orvosi Nobel-díjat kapott az őssejtek kiválasztási eljárásának kidolgozásáért. Ezzel a módszerrel a felnőtt szervezet szöveteiből nyerhetők őssejtek, így nem kell az etikai és jogi kérdéseket felvető embrionális szövetekhez folyamodni.

A Londoni Egyetem őssejtkutatója, Chris Mason szerint a vizelet igen szerencsétlen kiindulási pont. "Az egyik legrosszabb forrás, hiszen először is kevés benne a sejt, ezek őssejtté alakítása pedig ritkán jár sikerrel. A szennyeződés veszélyével is számolni kell, hiszen a vizeletben nagyobb arányban találhatók baktériumok, mint a test más őssejtforrásaiban" - hívta fel a figyelmet Mason.

Az angol kutató szerint a nagy kihívás az, hogy a fogbelet idegek és erek hálózzák be, és integrálni kell, hogy a fog valóban tartós legyen.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×