Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A magassággal is összefügg a rák kockázata

Nagyobb eséllyel alakul ki rák a magas nők szervezetében, mint alacsonyabb társaiknál - derült ki amerikai kutatók vizsgálódásaiból.

A tudósok 145 ezer 50 és 79 év közötti nő egészségi állapotát 12 éven át figyelemmel kísérve arra jutottak, hogy minden 10 centiméterrel átlagosan 13 százalékkal nő a vastagbél- és a végbélrák, továbbá a mell-, a vese-, a petefészek-, a pajzsmirigy-, valamint a bőrrák kockázata.

"Végtére is a rák a növekedéssel összefüggő folyamat eredménye, így érthető, hogy a hormonok és más tényezők, amelyek hatással vannak a növésre, talán a rák kockázatát is befolyásolják" - fogalmazott Geoffrey Kabat epidemiológus, a New York-i Yeshiva Egyetem Albert Einstein Orvosi Karának kutatója, a Cancer Epidemiology című amerikai tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A rák megnövekedett kockázata és a magasság közötti összefüggés akkor is fennáll a tudósok szerint, ha kiszűrik a betegség kialakulásában szerepet játszó egyéb tényezőket, így az életkort, a testsúlyt, az iskolai végzettséget, a dohányzást, az alkoholfogyasztás mértékét és a hormonterápiát.

Geoffrey Kabat szerint még őket is meglepte, hogy a testmagasság több rákfajtával áll összefüggésben, mint a testtömeg-index (BMI). Az igen magas nőknél a betegség egyes fajtái még nagyobb eséllyel alakulnak ki: a vese-, a végbél-, a pajzsmirigy- és a vérrák kockázata 23-29 százalékkal emelkedik 10 centiméterenként.

A kutatás során nem tudtak meghatározni pontos testmagasságot, amelytől a rák kialakulásának veszélye nőni kezd. Geoffrey Kabat pedig aláhúzta, hogy a kockázat csekély. "Fontos hangsúlyozni, hogy a kor, a dohányzás, a túlsúly és néhány más tényező sokkal nagyobb szerepet játszik" - mutatott rá.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×