Xiaoli Sun, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard űrrepülési központjának a munkatársa, a tanulmány vezető szerzője kollégáival a festmény képét egy 152 x 200 pixeles (képpontos) hálóra bontotta. Minden egyes pixelt lézerimpulzus segítségével továbbítottak, az adatátvitel sebessége másodpercenként 300 bit volt. A digitalizált felvétel 386 242 kilométert vándorolt az űrben. A képtovábbításnál rendkívül pontos volt az időzítés, hiszen igen rövid időablak volt csak alkalmas a kísérletre - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Az adatátvitelt a Goddard legmodernebb kommunikációs eszköze, az úgynevezett újgenerációs lézeres műholdkövető rendszer (Next Generation Satellite Laser Ranging/ NGSLR) segítségével "lőtték fel", a holdkutató űrszondára pedig azért esett a választás, mert az LRO lézeres magasságmérő műszerrel (LOLA) rendelkezik.

A LOLA a beérkező lézerimpulzusokból rekonstruálta Leonardo da Vinci festményét abban a sorrendben, ahogy a pixelek megérkeztek a Földről. Eközben a lézeres magasságmérő tovább végezte elsődleges feladatát, térképezve a Hold felszínét. Ugyancsak folytatta rendes "munkáját" az NGSLR, nyomon követve az űrszondát.

A kísérlet sikerét igazolta a Földre visszaküldött kép, amelyet az űrszonda rádiós telemetriás iránymérő rendszere segítségével továbbított.

"Ez volt az első eset, amikor lézeres kommunikáció valósult meg égitestek között" - hangsúlyozta David Smith, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósa, a LOLA-projekt vezető kutatója, aki szerint a közeljövőben ez a fajta egyszerű lézeres adatátvitel kiegészíti az űrszondákkal való rádiókommunikációt.

"A távolabbi jövőben a lézer lehetővé teszi a gyorsabb adatátvitelt, mint amit a jelenlegi rádióösszeköttetés lehetővé tesz" - vélekedett Smith.