Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.61
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Szürkeállomány kérdése az önzetlenség

Kisebb szürkeállománnyal rendelkeznek a fukar emberek, mint nagyvonalú és önzetlen társaik.

A Zürichi Egyetem kutatói jutottak erre a megállapításra. A Neuron című szaklapban megjelent tanulmányuk szerint "egy kis agyterület mérete befolyásolja az altruista, önzetlen viselkedésre való hajlamot".

"Azoknak, akik önzetlenebbek másoknál, nagyobb szürkeállományuk van a fali és a temporális lebeny között" - magyarázták a szakértők.

A vizsgálatot vezető Ernst Fehr szerint ez az első alkalom, hogy az agyi anatómia, az agyi tevékenység és az altruista viselkedés közötti összefüggést tanulmánnyal bizonyították.

A kutatás során önkénteseknek pénzt kellett megosztaniuk egy ismeretlennel, miközben a szakértők megfigyelték az agyi tevékenységüket. Egyesek szinte soha nem voltak hajlandóak más javára lemondani a pénzről, mások viszont kifejezetten nagyvonalúan viselkedtek.

Korábbi tanulmányokból ismert tény, hogy az agyban a fali lebeny és a temporális lebeny közötti átmeneti terület összefügg a másik helyzetébe való beleélés képességével. Ezért a szakértők azt feltétezték, hogy ennek a régiónak az egyéni különbségei összefüggésben vannak a nagyvonalúsággal, illetve a kapzsisággal.

A vizsgálatok során pénzosztáskor a fül mögötti kis agyi terület az önzőbb embereknél már kisebb összegek átadásakor is meglehetősen aktívvá vált, míg a kevésbé haszonlesőknél csak akkor mutatott heves aktivitást, ha nagy összegtől kellett megválnia az illetőnek.

"Ez a terület tehát akkor válik különösen aktívvá, ha az egyén önzetlenségének határára érkezik" - állapították meg a kutatók.

Fehr szerint jelentős eredményekkel szolgált a vizsgálat, de téves lenne azt a következtetést levonni, hogy a nagyvonalúság és az önzetlenség csupán biológiailag meghatározott viselkedési formák. "A szürkeállomány mértékét társadalmi tényezők is befolyásolják. Felvetődik a kérdés, vajon megfelelő módszerekkel növelhető-e az altruista viselkedésért felelős agyi régió mérete" - mutatott rá Fehr.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×