Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Negyven éve a szovjetek visszavágtak az amerikaiaknak

40 éve, 1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et.

A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, s számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás elméleti alapjait a 19. század végén az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fektette le, az első folyékony hajtóanyagot használó rakétát 1926-ban az amerikai Robert H. Goddard, az első, a világűr elérésére képes rakétát 1942-ben a német Wernher von Braun (a náci rakétaprogram, majd az amerikai űrprogram vezetője) építette meg.

A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt, hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelentettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők lőtték fel az első műholdat, majd éppen ötven éve Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban. Az "űrsokk" hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra.

A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek. Ezt már korábban is fontolgatta mindkét űrhatalom, igaz inkább katonai céllal, s mindkét részről készültek tervek is. A szovjetek erre és a már sikeresen berepült Szojuz űrhajókra alapozva építették meg a Szaljutot. A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből - egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből - állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.

Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból Proton hordozórakétával. Az első, háromtagú személyzet négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén startolt, s egy nappal később érkezett meg az űrállomáshoz. A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáró ajtót, így 5 és fél órán át tartó közös repülés után dolgavégezetlenül tértek vissza a Földre.

Akkor úgy tűnt, hogy balszerencséjük volt, de az ezt követő események fényében akár szerencsésnek is tűnhettek. Az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 utasai ugyanis sikeresen dokkoltak és át is szálltak az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak, számos tudományos kísérletet végeztek el. A leszállás látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták.

Mint a vizsgálat során kiderült, visszatéréskor az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta szigorú előírás, hogy az űrhajósoknak a start és a landolás során is viselniük kell a szkafandert.

A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték. A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: 1971. október 11-én bekapcsolták fékező hajtóműveit, majd a Csendes-óceán felett belépett a légkörbe és megsemmisült. A szovjet űrprogram során a polgári célú Szaljut 6-ot és 7-et a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak a Skylabot építették meg. Az elmúlt években az űrhatalmak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, közösen dolgoznak.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×