Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Drasztikus lesz a klímaváltozási sokk

Kilencven éves James Lovelock, a Földünk jövőjével foglalkozó, világhírű brit tudós. Az alkalom kapcsán a BBC televízió folytatott beszélgetést a kiváló fizikai és szellemi állapotban lévő akadémikussal, aki mindig hangsúlyozza, hogy feltevései a saját megítélése szerint helytállóak, de kész a vitára. Lovelock szerint Földünket fél évszázadon belül drasztikus klímaváltozási sokk fogja érni.

James Lovelock fiatalon az amerikai NASA szakértőjeként azt igyekezett megállapítani, van-e élet más bolygókon is. Ekkor kapott kedvet a Föld jövőjének kutatásához.

A világmindenséget szerves rendszernek tekinti, és a görög mitológiai földistennő után Gaiának nevezte el. Lovelock Gaia-elméletét világszerte vitatják.

Mintegy 15 évvel ezelőtt készítettem interjút a tudóssal, és már akkor is a világ túlnépesedéséről és a klímaváltozás veszélyeiről beszélt. Kedden késő este, a BBC televízió Kemény Beszéd című műsorában részletesen fejtette ki nézeteit.

Lovelock szerint 2040-re várható olyan drasztikus klímaváltozás, ami árvizeket, ugyanakkor aszályt és éhínséget okoz. A zöldek hiába próbálják megváltoztatni az atmoszférát, nem rajtuk fog múlni, hogy elkezdődik-e az evolúció teljesen új viszonyokat hozó szakasza. Erre kell felkészülnie a világnak.

Százezrek vándorolnak majd Délkelet-Ázsiából, de Dél-Európából is az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába, és az enyhébb klímájú és tengerrel körülvett Nagy-Britanniába is.

A Föld túlélheti, ha...

Lovelock persze helyesli az igyekezetet a szén-dioxid-kibocsátás megfékezésére és az energia-előállítás új módozatainak bevezetésére. A nukleáris energia fokozottabb kihasználását tartja célravezetőnek. Hogy radioaktív hulladék keletkezik? A tudós szerint a problémát már rég megoldották. A valóban veszélyes hulladék mennyisége elenyésző. Elegendő egy teniszpálya nagyságú vermet ásni és három méter vastag betonnal befedni. Annyi lesz csak a sugárzás, mint amennyi a földben amúgy is jelen van.

55 millió évvel ezelőtt történt már hasonló klímaváltás, az Északi-tengerben történt katasztrófa következtében szennyeződött oly mértékben az atmoszféra, mint ahogy most fog. Kétszáz ezer év kellett a kitisztulásához. Az újabb változáshoz a természet alkalmazkodni fog. A jegesmedvék visszatérnek a barna medvék közé. Az emberi faj népvándorlásra fog kényszerülni. A népességnövekedés fékeződhet. Ha az ember is alkalmazkodik - állítja James Lovelock -, a Föld még eléldegélhet további 500 millió évet. Az emberiség a változásból megerősödve kerül ki, de áldozatok árán.

Aki nem hisz az elméletemben, az próbálja meg cáfolni - tette hozzá mosolyogva a kilencven éves tudós a BBC műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×