Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elhunyt Meskó Attila

Elhunyt Meskó Attila, Állami-díjas geofizikus, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia előző főtitkára. Temetéséről később intézkednek - közölte az MTA.

Meskó Attila 1940-ben született, 1964-ben szerzett kitüntetéses diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, egy évvel később summa cum laude eredménnyel egyetemi doktorátust tett. 1969-ben kandidátus, 1977-ben a tudományok doktora lett.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1995-ben rendes tagjává választotta. 1999-ben választották az MTA főtitkárhelyettesévé, majd 2005-től idén májusig az Akadémia főtitkára volt.

Meskó Attila tudományos kutatómunkájának súlyponti területe a geofizikai adatfeldolgozás és értelmezés, valamint a környezeti geofizika módszereinek vizsgálata és gyakorlati alkalmazása volt. Az utóbbi években tudományszervezési feladatai ellátása mellett a környezet és a fenntarthatóság problémáival foglalkozott. Kidolgozta és bevezette a földtani kutatásokba a gravitációs térképek szűrését, meghonosította a digitális szeizmikus adatfeldolgozást, meghatározta a veszélyeztetett létesítmények földrengésbiztonságát.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×